K.O. a szombathelyi Fedett Uszodában

Vágvölgyi Bálint 2018-12-10 18:58:00
A férfi vízilabda-válogatott 16 gólt vert Máltára.

A Märcz Tamás irányította férfiválogatott a Világliga európai selejtezőjében (amely egyben Európa Kupa-selejtező is) 24-8-ra győzte le Máltát a szombathelyi uszodában, számol be a szövetség honlapja a találkozóról.

A játékosok bemutatásánál a legnagyobb tapsot Mezei Tamás kapta – vb-ezüstérmesünket, Világkupa-győztesünket ugyanis 50. válogatottsága alkalmából üvegdíjjal köszöntötte Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

Märcz Tamás szövetségi kapitány kérésének megfelelően nagyon hamar egyértelműsítette fölényét a két legjobb játékosa nélkül érkező ellenféllel szemben: játékosaink rendkívül önzetlenek voltak, nem a saját góljaik gyarapítására használták fel a kapott játékperceket, hanem a csapatjátékot erősítették – Vadovics Viktor, Erdélyi Balázs, majd Bátori Bence is gólhelyzetben passzolt a még nagyobb helyzetben lévő társhoz. Szórakoztató, profi módon játszottak a mieink, az első menetben kilenc, a másodikban öt gólt lőttek, megtisztelték ellenfelüket a minőségi pólóval. Kardos Gergely egy blokkról megpattantó labdával, illetve egy lövéssel szemben volt csak tehetetlen, így állt a nagyszünetben 14-2 a táblán.

A második félidőben Csoma Kristóf állt a kapuba, ergo újoncot avattunk – a Miskolc pólósa annak rendje és módja szerint ötméteres hárításával kezdett! Némiképpen nehezebb helyzete volt, hiszen az edzőmeccsé alakult partin a védekezés valahol érthetően már ki-ki hagyott, Jordan Camilleri ügyesen össze is hozott öt gólt, összességében a máltaiak hétig jutottak. Támadásban továbbra is magabiztosan tette a dolgát a társaság, lefordulásokkal (is) igazolta fizikai fölényét, végül 24 gólig jutott, s így a várakozásoknak megfelelően válogatottunk magabiztos győzelemmel zárta a 2018-as esztendőt. A mérkőzés legjobbjának Manhercz Krisztián választották, neki Vári Attila adta át a díjat.

Férfi Világliga európai selejtező, egyben Európa Kupa-selejtező
A-csoport, 3. játéknap

MAGYARORSZÁG-MÁLTA 24-8 (9-2, 5-0, 5-3, 5-3)
Szombathely, vezette: van der Loo (holland), Balaneacu (román)

Magyarország: Kardos – Jansik Sz. 3, Manhercz 3, Vadovics 1, Mezei 2, Kovács G. 2, Erdélyi. Csere: Német 2, Nagy Á. 4, Bátori 2, Pásztor 3, Pohl 2, Csoma (kapus). Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Málta: Gristi – Bogelli, Galea, Pace, Plumton, Camilleri 4, Abela 2. Csere: Sciberras, Riolo 1, D. Zammit, Mizzi, M. Zammit, Tanti (kapus). Szövetségi kapitány: Karl Izzo

Szólj hozzá!

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ. 

Pontosította a kormány az üzemanyag „védett áráról” szóló rendeletet

Az új szabályok szerint rendszám nélküli járművek is tankolhatnak kedvezményes áron, ha igazolni tudják a magyar honosságot.

Mutatjuk a hétvége győri programkínálatát

A megemlékezés mellett a szórakozás is garantált.

KSH: masszívan visszaesett az építőipari termelés az év elején

Januárban éves alapon és az előző hónaphoz képest is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye.

Negyedik nekifutásra lett Körmendnek költségvetése

A kosárlabda csapat is megkapta a kért 15 millió forintos támogatást.

Szó sem volt Orbán gyerekeinek fenyegetéséről az eredeti videóban

Egy kiberbiztonsági szakértő szerint manipulált lehet az a felvétel, amely után a miniszterelnök felhívta a gyermekeit. 

Győr környéki programokat ajánlunk az ünnepi hétvégére

Találkozhatunk angyalokkal, kóstolhatunk csokit szerzetesekkel, de lesz élményfestés, és nőnapi batyus bál is. 

Március 15-én is elszállítják a szemetet Győrben

Ugyanakkor a hulladékudvarok zárva lesznek, ahogy az ügyfélszolgálat is.

„Minden idők legnagyobbja” - a Fidesz már most tudja, mekkora lesz a vasárnapi Békemenet

A kormánypárti politikusok szerint a március 15-i felvonulás történelmi lesz, csak az a kérdés: honnan tudják ezt előre?

Kitüntette Gagyi Leventét a honvédelmi minisztérium

A honvédelem érdekében huzamos időn át végzett eredményes tevékenységét ismerték el.

Ismerjék meg a Győr applikációt

Új digitális kommunikációs platform indul a városban.

Leucisztikus feketerigót fotóztak Szombathelyen

Egy ritka genetikai rendellenessége van ennek a madárnak.

Szombaton kinyit a szombathelyi Kalandváros

Úgy néz ki, hogy kiváló idő fogadja a gyerekeket.