Jól jártak azok a magánnyugdíjpénztári tagok, akik nem engedtek a kormány zsarolásának

Nagy Donát 2020-01-11 10:30:00
Érdemes volt a bentmaradás mellett dönteni.

A nyugdíjpénztári tagok döntő többsége 9 év alatt közel megduplázta a nyugdíj-megtakarítását - számolta ki az Azénpénzem.hu.

Átlagosan 1,8-1,9 millió forintja lett annak a magánnyugdíjpénztári tagnak, akinek 2010 decemberében 1 millió forint volt a számláján.

Mint ismeretes, 2010 őszén Orbán Viktor a Parlamentben bejelentette, hogy 2010. november 1. után a nyugdíjjárulék kizárólag az állami nyugdíjalapba kerül. Addig a nyugdíjjárulék 25 százaléka magánnyugdíjpénztárakba folyt be - írta a lap.

A mintegy 3 millió pénztártag körülbelül 3 ezer milliárd forintnyi vagyonát az állami rendszerbe csatornázták.

Csak azoknak maradt meg a pénze a magánnyugdíjpénztárban, akik erről 2011. január 31-ig személyesen, írásban nyilatkoztak.

Akkor körülbelül 100 ezer pénztártag döntött úgy, hogy nem enged a kormány zsarolásának. A kormányzati kommunikáció ugyanis úgy szólt, hogy akik tagok maradnak, nem kapnak nyugdíjat a társadalombiztosítási rendszerből. Végül jogszabály alapján 2010. szeptember 30. utáni biztosítotti időszaktól a magánnyugdíjpénztári tagoknak is a tb-rendszerből jár a nyugdíj 100 százaléka. A 2010. szeptember 30. előtti időszakra számított nyugdíj 25 százaléka a magánnyugdíjpénztárból, 75 százaléka pedig a tb-től érkezik majd.

Az államosítást követően sorra szűntek meg a nyugdíjpénztárak, a megszűnő kasszák tagjainak pénze pedig az államhoz került, ha nem választottak másik nyugdíjpénztárat. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.