Jelzőtáblának, kerítésnek, fának mentek Győrben és környékén, aztán elpucoltak

Papp László Tamás 2020-10-28 18:45:18
A rendőrség keresi az anyagi kárt okozó sofőröket.

Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel közlekedett 2020. október 22-én 10 óra körül Győrben, az Ifjúság körút 85 számú ház melletti szervízúton. Közlekedése során - tisztázatlan okból - nekiütközött a terelőszigeten elhelyezett jelzőtáblának, majd a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott.

Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú - feltehetőleg szemétszállító - gépjárművel közlekedett 2020. október 21-én 22 óra és október 22-én 8 óra között Ravazd Szőlőhegyen. Közlekedése során - tisztázatlan okból - nekiütközött egy ingatlan kapubejárója jobb oldali kerítéslábának, majd a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott.

Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű, szürke színű Volkswagen Golf típusú személygépkocsival közlekedett 2020. október 20-án 13 óra 55 perc körül a 8309-es számú úton Tényő felől, Győr irányába. Haladása során a Győrújbaráti kereszteződést követő útkanyarulatban – tisztázatlan okból – áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol a szemből érkező  Toyota személygépkocsi vezetője csak úgy tudta elkerülni az ütközést, hogy a kormányt jobbra elrántotta, ennek következtében járműve a jobb oldali útpadkára lefutott, majd az úttesten keresztben csúszva egy bal oldalon álló fának csapódva, az oldalára dőlve került nyugalmi helyzetbe. A balesetet okozó jármű vezetője a helyszínről megállás és adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott.

Kérjük mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni. A felhívások kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Győrben, a Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 telefonszámon, illetve 520-094-es telefonszámon.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.