Nem hiszed el, ki lett a "világ" első milliárdos rappere

Ugytudjuk.hu

2019-06-04 10:40:00
A zenéjével és üzleti befektetéseivel saját birodalmát felépítő zenész az első milliárdos rapper a Forbes üzleti magazin szerint.

Jay-Z vagyonát a Forbes mintegy egymilliárd dollárra (287 milliárd forintra) becsülte. Mint írják, Beyoncé férje főleg annak köszönheti sikereit, hogy saját brandet épített, ahelyett, hogy csak felkarolt volna már meglévő vállalkozásokat.

Az üzleti magazin szerint Jay-Z az egyetlen milliárdos rapper, a szintén sikeres rapper-producer Dr Dre még nem érte el ezt a státuszt.

Utóbbinak mintegy 770 millió dolláros (221 milliárd forintos) vagyona van.

Jay-Z, eredeti nevén Shawn Carter New York szegény negyedeiben nőtt fel. 1996-ban megjelent Reasonable Doubt című albuma indította el pályafutását. The Blueprint című, 2001-ben kiadott lemezét idén márciusban beválogatták a Kongresszusi könyvtár nemzeti lemeztárába "kulturális, történelmi, illetve esztétikai jelentősége miatt".

Beyoncé - Drunk in Love (Explicit) ft. JAY Z

BEYONCÉ Platinum Edition. Available on iTunes: http://beyonce.lk/itunesplatinum Available on Amazon: http://beyonce.lk/platinumam Box Set includes : 2 New Tracks . 4 New Remixes . 10 Live performances . 2015 Mini Calendar . 2 Photo Books . 17 Music Videos Music video by Beyoncé feat. Jay Z performing Drunk in Love.


    

A Forbes a sztár különböző vagyonelemeinek összeadásából számolta ki becsült vagyonát, levonva belőle a szupersztár életmód költségeit.

A 49 éves előadó vagyonát a BBC News szerint egyebek mellett 75 millió dolláros (21,5 milliárd forintos) zenei katalógusa, az Armand de Brignac pezsgő- és a D'Ussé konyakmárkából való 410 millió dolláros (117,5 milliárd forintos) része, New York és Los Angeles divatos részein fekvő ingatlanjai, a Tidal zenei streamingszolgáltatásban való 100 millió dolláros (29 milliárd forintos) része és 50 millió dolláros (14,3 milliárd forintos) művészeti gyűjteménye alkotja.

Beyoncénak szintén 335 millió dollár (96 milliárd forint) feletti vagyona van, és a pár együttes nettó vagyona már évek óta egymilliárd dollár fölött mozog.

Jay-Z a világ egyik leggazdagabb emberével, Warren Buffett üzletemberrel szerepel együtt a Forbes legutóbbi címlapján. A 40 évvel idősebb milliárdos már évekkel ezelőtt meglátott valamit a rapperben, mikor a Forbesnek nyilatkozott róla.

"Jay egy jóval nagyobb osztályteremben tanít, mint én valaha tettem. A ma felnövő fiatalságnak tőle kell tanulni" - mondta.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.