Jakabos Zsuzsanna már a jövő évi Európa-bajnokságra készül

Kovács Lilla 2020-06-25 13:27:00
Mozgalmasan telnek a Győri Úszó SE sportolónőjének napjai.

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a sportolók életét is, ezért a Győri Úszó SE sportolónőjének, Jakabos Zsuzsannának hosszabb ideig kellett nélkülöznie az uszodát, mint karrierje során bármikor, hiszen az élsportolók is önkéntes házi karantéba vonultak. Az olimpikonnak egy hónap maradt ki az úszásból, ami korábban még sosem fordult elő. 

„Szerencsére azért négy hét nem a világvége és hamar sikerült újra formába lendülni. Egy-két hét úszás után már nagyon jól éreztem magam, de én alapvetően nem is unatkoztam a szünet alatt, mert mindig volt tennivalóm. A karantén időszakában vagy a vizsgaidőszakra tanultam, vagy a YouTube-csatornámra készítettem videókat otthoni edzésekről. A 10 részes sorozatban saját testes gyakorlatokat mutattam be, ezzel is segítve azokat, akik ötlethiányban szenvedtek.”

Az Európa-bajnok úszónő napirendje egy kicsit most más: reggel hétkor kel, nyolctól úszóedzésen vesz részt, majd pihenni, ebédelni megy, hogy aztán háromtól újabb két órát ússzon. Bizonyos napokon a reggeli úszótréning után erőnléti edzésen vesz részt, ilyenkor a délutánja lazább valamelyest.

 

Jakabos Zsuzsanna - Hogyan edz az olimpikon úszó? - Interjú - Prémium Média

Jakabos Zsuzsannával közvetlenül a járványhelyzet megszűnése után készítettünk interjút. Helyszín: Győr, AquaCenter Jakabos Zsuzsanna https://www.youtube.com...

 

„Az étkezésre mindig odafigyelek, szeretek egészségesen táplálkozni, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, ez lényegében nem változott az elmúlt hónapokban. Amikor nagyon kemény a felkészülés és napi 6-7 órát edzünk, akkor kiemelten ügyelek arra, hogy a megfelelő tápanyagot be tudjam vinni, nehogy keveset egyek úgymond. A gyengepontom a fagylalt, abból minden nap bármennyi gombócot meg tudnék enni, de ezt is próbálom limitálni.”

 

A 31 éves olimpikon arról is beszélt, a jövő májusi Európa-bajnokságra készülnek, de júliusban például már lesz kisebb zártkörű versenyük is.

„Az uszodában mi már háziversenyeket tartunk és próbáljuk imitálni azt, mintha versenyen lennénk. Felhúzzuk a versenydresszt, a versenysapkát, így fenntartva azt az érzetet, mintha tényleg élesben zajlana az egész.”

Freimann Sándor erőnléti edző egyébként nagyon elégedett Jakabos Zsuzsanna teljesítményével. Mint mondta, az alapozással, felzárkóztatással már végeztek, Zsuzsi teherbírása pedig kimagasló, mint mindig, hiszen a fiúkkal végig bírja az edzést szinte ugyanazokkal a súlyokkal.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.