Izraeli miniszterelnök: „Karnyújtásnyira vagyunk a teljes vesztegzártól”

Pintér Bence 2020-07-06 18:08:44
Nem csitul, mi több, egyre súlyosabban terjed a koronavírus Izraelben.

Drasztikus korlátozásokat vezetnek be azonnali hatállyal Izraelben a koronavírus-járvány megfékezésére – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

A kormány hétfői rendkívüli ülésén jóváhagyta, hogy azonnali hatállyal bezárják a rendezvénytermeket, a bárokat és klubokat, a konditermeket és az uszodákat. Viszont egyelőre látogathatóak maradnak a tengerpartok, a zsinagógák és a vallási tanházak, vagyis a jesivák, korlátozásokkal működhetnek a szállodák, valamint az éttermek - noha az egészségügyi minisztérium ezek bezárását is követelte. A vendéglőkben maximum húszan ülhetnek a zárt térben, de a teraszokon elhelyezhetnek további harminc embert, és a zsinagógákban legfeljebb 19-en imádkozhatnak vagy tanulhatnak egyszerre.

Az ülésen megvitatták az érintett miniszterek heves ellenkezése mellett a közösségi közlekedés utasszámának korlátozását, valamint a nyári táborok és az iskolák nyári foglalkozásainak esetleges megszüntetését is. A buszokon ezentúl legfeljebb húszan utazhatnak, és csak a negyedik osztályig maradhatnak nyitva a nyári gyermekelhelyezést szolgáló táborok, foglalkozások.

A koronavírus-járvány terjedésének aggasztó adatai nyomán

Benjámin Netanjahu miniszterelnök az értekezleten figyelmeztette a minisztereket, hogy „karnyújtásnyira vagyunk a teljes vesztegzártól”.

„Drasztikus intézkedésekre van szükség a még drasztikusabb intézkedések elkerülésére, a gyors és hatékony gazdasági kompenzáció mellett” – mondta Beni Ganz védelmi miniszter, a koalíciós megállapodás szerint másfél év múlva sorra kerülő jövendő miniszterelnök.

„A járvány egyértelműen terjed. Minden nap meredeken emelkedik, és egyre több súlyos betegséget okoz. Jelenleg 90 súlyos beteg van, s számuk négynaponta megduplázódik. Ha most nem cselekszünk, akkor az elkövetkező hetekben több száz, sőt több mint ezer súlyos beteget kell fogadni, ami megbénítja egészségügyi rendszerünket” – hangsúlyozta a kormányfő, aki megígérte, hogy gazdasági segélycsomagot is kidolgoznak a bezárásra ítélt vagy veszteségre kárhoztatott üzletek kárvallottjainak.

Az újabb, drasztikus óvintézkedések már a múlt héten elkezdődtek, de akkor még 50 főben korlátozták az imádkozók számát a zsinagógákban, és ekkora létszámmal engedélyezték a rendezvénytermek nyitva tartását is. Izraelben vasárnap 817 új vírushordozót diagnosztizáltak 17 752 teszt alapján, ami igen magas, 4,6 százalékos arányt jelent. Jelenleg 11 856 fertőzött van, ami már meghaladja a járvány első hullámának csúcsát. 90-en vannak súlyos állapotban, 32-en lélegeztetőgépen. A járvány kitörése óta 30 162 megbetegedést észleltek Izraelben, a bizonyítottan koronavírusban elhunytak száma 332.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?