Ivkovicsék győzelemre készülnek a címvédő szlovén kosárválogatott elleni szombathelyi meccsen

Vágvölgyi Bálint 2020-02-17 13:43:00
A magyar válogatott megkezdi az Eb-selejtezősorozatot.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány szerint mindkét eheti mérkőzését meg akarja nyerni a férfi kosárlabda-válogatott, amely a 2021-es Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki nyitányán a címvédő szlovénokat fogadja Szombathelyen. A Kecskeméten készülő nemzeti csapat hétfői sajtótájékoztatóján a szakvezető közölte, minden behívott játékos rendelkezésre áll, a csapatkapitány Keller Ákos vasárnap még bajnokit vívott az olasz Capo d'Orlandóval, és a nap folyamán csatlakozik társaihoz – írja az MTI.

„A mostani szlovén csapat gyengébb, mint az Eb-n volt, de öten itt lesznek abból a keretből”

– utalt a leköszönő kapitány arra, hogy a vendégek két legnagyobb sztárja, Luka Doncic (Dallas Mavericks) és Goran Dragic (Miami Heat) NBA-s elfoglaltságai miatt kihagyja az Eb-selejtezőket.

„Az ellenfélből többen meghatározó játékosok olasz, spanyol vagy török klubjukban, és rendkívül agresszív a külső soruk, igazi »dobócsapat«. Kérdés, hogy mi milyen választ tudunk adni a kinti dobásokra. Ami vasárnap Ukrajnát illeti, közülük heten edződnek erős bajnokságokban, masszív csapatot alkotnak, amelyet azért idehaza majd meg kellene vernünk. Most idegenben nehéz dolgunk lesz, de mindkét e heti meccsünkre úgy megyünk ki, hogy meg akarjuk nyerni” – tette hozzá.

Ivkovics Sztojan elmondta, örül, hogy Szalay Ferenc, a szövetség (MKOSZ) elnöke korábban meglátogatta a válogatottat az edzőtáborban, és sokat beszélgettek az MKOSZ vezetőjével.

”Mindegy, ki jön utánam a kapitányi poszton, minden játékosnak kötelessége a válogatott rendelkezésére állni, mert ez a magyar kosárlabda érdeke” – fejtette ki a horvát-magyar szakember, aki január elején jelentette be, hogy leül a Kaposvári KK kispadjára, noha a szövetség részéről az alkalmazásának egyik feltétele az volt, hogy élvonalbeli klubnál nem végezhet szakmai munkát. Ivkovics ezért január végén felajánlotta lemondását, amit az elnökség elfogadott azzal, hogy a felmondási időben igényt tart a munkájára. Ez azt jelenti, hogy a februári Eb-selejtezőkön még ő irányítja a nemzeti csapatot.

A hétfői sajtótájékoztatón Horváth Péter csapatvezető közölte, olyan időszak után van a férfi válogatott, amelyben visszaküzdötte magát Európa középmezőnyébe, és stabilizálta a helyét. A következő cél az, hogy a soron következő kontinenstornán is ott legyen a gárda, efféle "duplázásra" a 60-as évek óta nem volt példa.

A nemzeti együttes képviseletében Váradi Benedek, Falco játékosa arról beszélt, hogy társaival együtt mindig szeretnek visszajönni a válogatottba.

„Jó egy kicsit kiszakadni a klubéletből, és feltöltődni a régi ismerősök között. Nagy feladatok várnak ránk, mi pedig várjuk már a meccseket”

– jelentette ki.

A nemzeti csapat a 2021-es kontinenstorna selejtezőjében Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával került egy csoportba, amelyből az első három jut ki majd a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában sorra kerülő Eb-re. A kvalifikáció első két mérkőzésén a magyarok csütörtökön Szlovéniát fogadják Szombathelyen, majd vasárnap az ukrajnai Zaporizzsjában lépnek pályára. A további négy találkozóra novemberben, illetve jövő februárban kerül sor.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.