Injekcióstűk, izomnövelők, hormontartalmú szerek is voltak az illegálisan lerakott hulladékban Bezenye határánál

Papp László Tamás 2020-12-01 08:31:00
Vádat emeltek az ügyben.

A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség két vádiratával a Bezenye határában kirakott gyógyszerek és az Ausztriából Magyarországra szállított és Hegyeshalom közelében hátrahagyott háztartási hulladék miatt kívánja felelősségre vonni az elkövetőket. A vádirati tényállások egyike szerint egy 34 éves férfi otthonából háztartási hulladékot, injekciós tűket, izomnövelő gyógyszereket, hormon tartalmú készítményeket rakott ki a Bezenye határában álló erdő szélére, hogy „így szabaduljon meg tőlük”. Az ezek között lévő citotoxikus és citosztatikus gyógyszerek veszélyes hulladéknak minősülnek – közlli a megyei főügyészség.

Fotó: GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG

A másik tényállás szerint a megvádolt két román állampolgár Ausztriában egy ház takarítását vállalták el, majd 70 € ellenében felajánlották a tulajdonosnak, hogy a hulladék elhelyezéséről gondoskodnak. A háztartási hulladékból, ruhákból, alumíniumból álló szemetet azonban Magyarországra hozták és egy Hegyeshalomhoz tartozó külterületi részen, egy erdősávban hátrahagyták. A bűncselekmények elkövetését valamennyi vádlott elismerte. Az ügyészség a vádlottakat hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja, a veszélyes hulladékot elhelyező férfit minősített cselekménnyel. A nyomozásokat mindkét esetben a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság folytatta le, míg az ügyek érdemében várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fog dönteni.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.