Íme a győri Széchenyi István Egyetem versenycsapata, Hungarian Racing Engineering Team

Nagy Donát 2020-06-12 17:44:00
Lehetőséget akarnak adni a képzésben tanuló diákoknak arra, hogy a gyakorlatban ismerjék meg egy csapat működését, és versenyhelyzetben is kipróbálhassák a mérnöki feladatokat.

Lévay Károly műszaki igazgató és csapattulajdonos kiemelte: a tavalyi év során már működött egy csapat a versenymérnök képzés mellett, amivel az Európa Kupán és az országos bajnokságon indultak, Laczkó Máté az STK1000-es kategóriában szerepelt - írja az MTI

Az országos bajnokságot nagy fölénnyel, szászázalékos teljesítménnyel nyertük, az Európa Kupában pedig az ötödik helyen végeztünk. Itt már látszódott, hogy szorosabb kapcsolat kell a versenymérnök képzés és egy versenycsapat között, így jött létre a HRE Team

- mondta. Hozzátette: az idei évben indul el a motorkerékpár- és versenymotor technikus képzésük a MAMI Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskolában. Hangsúlyozta: nagy örömükre öt olyan utánpótlás korú versenyző is ezt a képzést választotta, akik így kapcsolódhatnak a HRE Team működésébe is, és a hamarosan induló szezonban már ők is benne lesznek a csapatukban, így nemzetközi viadalokon is megmutathatják a tudásukat.

Fotó: MTI

Hanula Barna, a Széchényi István Egyetem dékánja kiemelte: az intézmény számára a képzés és a hozzá kapcsolódó versenycsapat még szorosabb kötődést jelent a mérnöki fejlesztésekhez.

A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a mérnökök, akik a motorsportban jelen vannak, sokkal motiváltabbak a társaiknál. Az egyik neves autógyártónál például hosszú időn keresztül bevett gyakorlat volt az, hogy minden hozzájuk kerülő fejlesztőmérnök a sportágban rendkívül sikeresnek számító Forma-1-es csapatuknál kezdett, és onnan került később tovább az utcai járműiparba, ahová már vitte magával a motorsportban felvett jó szokásokat, tapasztalatokat

- mondta.

Talmácsi Gábor sportszakmai igazgató kifejtette: aktív karrierje alatt sok gyári csapatnál volt versenyző, így személyes tapasztalatokat szerzett, hogy mennyire fontos a megfelelő mérnöki háttér.

Bár egyéni sportként tekintünk a motorsportra, fontos azt elmondani, hogy jó szakemberek nélkül az egyén nem tudna eredményeket elérni a motoron, bármennyire jó versenyzőről is legyen szó

- nyilatkozta. Hozzátette: jó érzéssel tölti el, hogy a programban egyszerre vehet részt hallgatóként és oktatóként.

A pontos mérnöki háttér megismerése számomra is fontos. Fel kell ismerni azt, hogy egymástól mi szakemberek is sokat tanulhatnunk, nem szabad megállni és megelégedni az elért teljesítménnyel, hiszen folyamatosan fejlődhetünk. Nemzetközi kapcsolataimmal és tapasztalataimmal is igyekszem segíteni a képzést és a csapatot is, és bízom benne, hogy hamarosan mások számára követendő példát tudunk mutatni

- közölte.

Máthé István oktatási igazgató és csapattulajdonos hangsúlyozta: a technikai sport egy sokszereplős játék, ahol szükség van természetesen sportolókra, versenyzőkre, ám az ő munkájukat szerelőknek, mérnököknek, sportszakmai szakembereknek kell segíteni.

A Hungarian Racing Engineering Team egy összekötő kapocs a technikai sportok, a középfokú versenyszerelő technikus képzés és a versenymérnök képzés között - mondta.

A csapat versenyzői közé jelenleg Laczkó Máté, Számadó Máté, Oláh Barnabás, Surányi Balázs, Kardos Gergő, Richter Patrik tartozik, akikkel már elkezdődött a közös munka.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.