Puccos városi bál helyett, idén farsangot a gyerekeknek és jótékonysági sütivásárt szervezett a szombathelyi önkormányzat.



Gyerekzsivajjal telt meg ma délután a városháza. Volt zene, móka, bábszínház, jókedv, kacagás.



A sütivásár bevételét a Markusovszky kórház gyermekosztályának és a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft-nek ajánlották fel a szervezők.



Szinte minden gyerek és önkormányzati dolgozó jelmezbe öltözött, de itt volt az LMP országgyűlési képviselője Ungár Péter is, aki néhány órára kenguruvá változott át.





Igazán mókás lett volna, hogyha valamennyi önkormányzati képviselő jelmezt húzott volna ma délutánra.



A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.
Befutó után tétet rakni, finoman szólva sem elegáns.
A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.
A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.
Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.
Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.
A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.
A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.
Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.
Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.
A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.
Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.
Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.
Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.
137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.
Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.
Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város.
Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.
