Így teltek Freddie Mercury utolsó órái - 28 éve ezen a napon hunyt el a legenda

ugytudjuk.hu 2019-11-24 12:40:00
A brit sajtónak barátai nyilatkoztak a rocksztár utolsó óráiról és kívánságáról.

A brit sajtó 1986 végén cikkezett először arról, hogy a zenésznél az AIDS vírust diagnosztizálták,  de ezeket a beszámolókat Freddie Mercury és menedzsere is cáfolta. Hivatalosan egy nappal halála előtt menedzsere közleményben tudatta a közvéleménnyel a hírt, amit akkor már mindenki tudott.

A bulvársajtóban folyamatosan téma volt a sztár romló egészségügyi állapota.

A zenekar tagjaival  először 1989 májusában beszélt betegségéről, de a munkával ezután sem álltak le. A Queen frontembere utoljára 1990 februárjában a brit zenei gálán lépett színpadra. Egészségügyi állapota már súlyosan leromlott, amikor az utolsó videoklipjét, a These are the Days of Our lives című dalt forgatták 1991 májusában.

 Egy hónappal később teljesen visszavonult nyugat-londoni otthonába.  Az utolsó napokban legszűkebb baráti vették körül, 12 órás műszakokban váltva egymást gondozták, így sosem volt egyedül. Erről Peter Freestone, Mercury személyügyi asszisztense beszélt az Express-nek. Freddy volt élettársa és séfje Joe Fanelli, Dave Clark, DJ-zenész, Terry Giddings sofőr és testőr is folyamatosan a Garden Lodge-i rezidencián tartózkodott.

Az utolsó napokban vele volt korábbi barátnője Mary Austin is, aki a sztár halála után megvásárolta a házat, amely azóta a Queen rajongók egyik zarándokhelye lett.

Tavaszi Szel Vizet Araszt, Queen (Live In Budapest 1986)

The lyrics: Tavaszi Szel Vizet Araszt Freddie: Tonight for the first time, ah, this is a very special song from Queen to you Tavaszi szel vizet araszt Viragom, viragom Minden madar tarsat valaszt Viragom, viragom Da, da, da, da, da, da, da, da Viragom, viragom Audience: Minden madar tarsat valaszt Viragom, viragom Da, da, da, da, da, da, da, da Viragom, viragom Audience: Minden madar tarsat valaszt Viragom, viragom

Freestone elmondta, hogy a sztár egyik utolsó kívánsága az volt, hogy hadd nézhesse meg utoljára ritkaságszámba menő műgyűjteményét a ház földszintjén. Mercury vonzódása a művészetekhez közismert volt. Házában rengeteg festmény, szobor, ritka bútor kapott helyet.

„Terry Gidding vitte le az emeletről a már nagyon beteg zenészt és végigsétáltak a nappalin és a japán szobán. Freddie pedig elmesélte, hogy melyik darabot hogyan szerezte be”

– mondta asszisztense a lapnak.

Barátai beszámolói szerint az utolsó napokban Freddie Mercury már nem szedte a gyógyszereit. A halálának közvetlen kiváltó oka tüdőgyulladás volt. Mary Austin úgy nyilatkozott, hogy Freddie mosollyal az arcán hagyta itt a földi világot.

(hirado.hu)

Szólj hozzá!

Digitális képalkotással mérik fel az önkormányzati átvételre váró sárvári Nádasdy-vár állapotát

Tavaly június óta dolgozik rajta Sárvár, hogy a tulajdonába kerüljön az épület.

Katonai, védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesítenek Zalaegerszegen

A 3 milliárd 700 millió forintos beruházáshoz 560 millió forintot csap hozzá az állam.

Ciprusi ellenféllel teljes a Falco EK csoportja

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes a spanyol Zaragozával és a dán Bakken Bearsszel is összecsap.

Tanműhelyként szolgál a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára, a Waberer's’ új, mosonmagyaróvári szervízcsarnoka

Nagy István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a vidék versenyképességének fontosságát. 

Sárga fedeles, otthoni szelektív gyűjtésre alkalmas kukákat oszt a GYHG

Személyivel és lakcímkártyával veheti át mindenki a saját településén. 

A mesterséges intelligencia etikai kérdéseit vizsgálja egy magyar-amerikai kutatás

Hogy ez megér-e 1 millió dollárt, arról megkérdeztük a Chat GPT-t.

Kigyulladt autó miatt, forgalomkorlátozás van az M1-es autópályán

Nagyszentjános külterületén a Budapest felé vezető oldalon egy sávon halad a forgalom.

Megújulnak Győr ikonikus távhő-kéményei

20 év után, idén lett aktuális a tervezett rekonstrukció.  

Programajánló az első októberi hétvégére Győrben és környékén 

Számtalan színházi előadás, workshop és koncert várja az érdeklődőket, de lesz macskakiállítás, és madármegfigyelés is. 

Holnap startol a 6. Szombathelyi Darts hétvége

Több mint 400 versenyző érkezik nyilazni.

Az Idősek Világnapján díjazták Győr szépkorú polgárait

Nincs jövő a korábbi generációk nélkül.

Kara Ákos leradírozta a 81-es és 82-es főutak egy részéről a tranzit teherforgalmat

Ezzel vajon tényleg megoldotta a problémát, vagy csak áthelyezte máshova?

Takács Péter szerint a háziorvosok csak a maradék

A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált az egészségügyi államtitkár kijelentésére.