Így oldja meg a belvárosi parkolási gondokat Győr

Pintér Bence 2020-11-13 18:32:00
Közlekedési táblával oldja meg az ingyenes parkolás miatt kialakult parkolóhiányt a városvezetés szerdától – derült ki a pénteki covid-híradóból. Bérlet nélkül csak 11 és 16 óra között lehet majd parkolni a belváros felszíni parkolóiban, egyébként a mélygarázsokat és parkolóházakat kell használni.

Közlekedési tábla lesz a megoldás az ingyenes parkolás által okozott gondokra: Dézsi Csaba András a pénteki covid-híradóban bejelentette, hogy kitalálták a megoldást a belvárosi lakosok problémájára. Az ingyenes parkolás kezdete óta ugyanis a belvárosi lakosok nehezen tudtak megállni az érintett környékeken.

Ezért szerdától olyan táblákat helyeznek ki a belvárosi utcákra, amelyek kikötik: bérlet nélkül csak napközben, 11 és 16 óra között lehet ezeken a helyeken parkolni.

Bérlet nélkül az ezen kívüli időszakban a mélygarázsokat és parkolóházakat lehet majd használni, de a felszíni parkolókban csak a bérlettel rendelkezők állhatnak meg. Ha valaki bérlet nélkül áll meg, kerékbilincset kap. A polgármester figyelemeztetett: a bérletet ki kell tenni a szélvédőre, utólagos bemutatást nem fognak elfogadni. Az adott bérlettel ott lehet megállni, ahová az adott bérlet szól.

A rendelkezés a 14. sz. főút, a Révai Miklós utca, a Munkácsy Mihály út, és a Rába, illetve Mosoni-Duna által lehatárolt területeken belül lesz érvényes, mint az a térképen részletesen látszik. A Káptalandombon ingyenes lesz a parkolás.

Elengedik a szociális bérlakás fizetését, ha elbocsátották munkahelyéről a lakót

A polgármester kifejtette: most nem engedték el a szociális bérlakások bérleti díjait, mivel most nem állt le teljesen a gazdaság. Ugyanakkor ha valakit mégis kirúgtak, és rászorul a segítségre, akkor egyedileg, méltányossági alapon elengedheti neki a bérleti díjat a Győr-Szol, amennyiben ezt igazolni tudja. A titkarsag@gyor-szol.hu címre kell erről levelet írni, amit a Győr-Szol igazgatótanácsát vezető Endrődi Péternek kell címezni.

Ezen felül a polgármester felhívta a figyelmet, hogy Győr többféle szociális segítséget is tud nyújtani, ezeknek listáját közzé fogja tenni a Facebook-oldalán.

Rendkívüli szünet a Bisinger Óvoda belvárosi tagóvodájában

Pergel Elza alpolgármester asszony beszámolója szerint a Bisinger Óvoda belvárosi tagóvodájában a Katica csoport november 16-ig szünetel, ezen felül a Tündérkert és a Waldorf Óvodákban is lett pozitív tesztet kapó dajka, ezért hétfőtől várhatóan itt is bizonyos csoportokat be kell zárni.

A teljes híradót itt nézheted meg:

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.