Másfél héttel az akció kezdete után elmondható, hogy óriásit robbantott vele, több, mint 800 fotó árulkodik arról, hogy az 1000 szívvel jócskán alálőtt, sorra kerülnek fel a Facebookra az egyébként Milánra jellemző stílusú portrék.
1000 szív a Démétér házért
1000 szív a Démétér házért added a new photo.
A képekből később készül majd egy óriási montázs, ezt Milán külön kiemelte, ugyanis ezért is fontos, hogy egységes kinézetű képek legyenek.
"Évek óta megvolt a fejemben, hogy a fotóimal valami jótékonyat is csináljak, decemberben konkretizálódott, hogy hogyan és az, hogy konkrétan kiknek a részére. A legfontosabb az volt, hogy gyerekeket támogató szervezetet támogassunk. A Facebookon bukkantam rájuk, de nem hiszek a véletlenekben van egy film, amit nagyon szertek, A legszebb ajándék, aminek a végén a főhős egyébként egy ugyanilyen házat épít, mint a Démétér Ház" - mondta el Milán.

1000 szív a Démétér házért
1000 szív a Démétér házért added a new photo.
Elmondta, az első e-mail után már másnap, amikor visszahívták telefonon, biztossá vált számára, hogy a lehető legjobb helyre megy a támogatás. Szempont volt az is, hogy januárban legyen a kampány, mert ilyenkor a fotózásokat is könnyebb beütemezni, valamint nagyobb figyelmet kap az akció.

Az adományt Lovagi Milán stúdiójában lehet bedobni egy perselybe. Mértéke teljesen mindegy, mindenki annyit ad, amennyit gondol, nincs rögzítve semmi. Milán elmondta, volt, hogy egy óvodás kisgyerek az összekuporgatott zsebpénzét dobta be, mert ragaszkodott hozzá, pedig a szülei is adtak volna helyette, de volt bőkezű vállalkozó is, aki csak annyit mondott, "jó éve volt tavaly".

Mindenki, aki részt vesz a kampányban, a fotón kívül kap egy kézzel horgolt szívecskét is.

Az 1000 szív a Démétér házért Facebook-oldalán nemcsak a fotók láthatóak, de a legfontosabb és legfrissebb információk is, amik a kampányhoz nélkülözhetetlenek. Ilyen például a fotózások helyszíne és ideje. Ezek jelenleg Szombathelyen az Uránia üzletházban zajlanak, de február 13-án Budapesten is lesz fotózás, természetesen a Démétér Házban.
1000 szív a Démétér házért
1000 szív a Démétér házért added a new photo.
Amit a Démétér-házról tudni kell
Csontvelő-transzplantáción átesett gyerekeknek a kórház elhagyása után is gyakori orvosi ellenőrzésre van szükségük, nekik nyújt otthont a Démétér Ház. Így a gyógyulási folyamat idején a gyerekek a szüleikkel együtt lehetnek. A gyógyulás szempontjából ez a lelki támasz pedig különös súllyal bír.
1000 szív a Démétér házért
Kedves Barátaim ! ! Évek óta dolgozott bennem egy ötlet egy terv ami most megérett a megvalósításra. Szeretnék a fotózással segíteni egy olyan helyen ahol igazán szükség van rá. Pár hete ráleltem egy...
Szólj hozzá!
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.