Így harcol Áder János a klímaváltozás ellen

ugytudjuk.hu 2019-09-24 06:55:00
A köztársasági elnök azután szólalt fel a klímacsúcson, hogy a klímaváltozás miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülésre egy kormánypárti sem ment el.

Magyarország Virtuális erőmű programját ajánlotta az ENSZ-klímacsúcs résztvevőinek figyelmébe hétfői New York-i felszólalásában Áder János. A köztársasági elnök a plénum előtt elmondta, hogy a 10 éve indult program lényege és filozófiája szerint az a legolcsóbb energia, amelyet meg sem termelünk. "A program keretében eddig több energiát takarítottunk meg, mint ami a magyarországi atomerőmű teljesítményének egy negyede" - fogalmazott a köztársasági elnök.

    

A klímacsúcson a magyar államfő bejelentette, hogy Magyarország a következő három esztendőben közel 6 millió dollárt fordít a nemzetközi klímafinanszírozásra, aminek egy részével a Zöld Klímaalapot támogatja a globális felmelegedés elleni küzdelemben.
    


Áder János leszögezte, hogy a klímára nem nyilatkozatok, kommunikációs versenyek hatnak, hanem csakis a végrehajtott programok.
 Magyarország a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy a közös párizsi célunk teljesüljön - mondta és hozzáfűzte, hogy ha mindenki hasonlóan cselekszik, akkor van remény.
    


Az egynapos New York-i klímacsúcsot Antonio Guterres ENSZ- főtitkár azzal a felkéréssel hívta össze, hogy ott a tagországok világos vállalásokat tegyenek és ne üres ígéretekkel érkezzenek. Most először fordult elő, hogy komoly hatalmi súllyal bíró, nagy országok nem kaptak felszólalási lehetőséget az ENSZ klímacsúcsán.
    


A magyar köztársasági elnök felszólalásában azért is indokoltnak nevezte az ENSZ főtitkárának kezdeményezését, mert a 2015-ös párizsi megállapodás óta nem csökkent, hanem nőtt a világ szén-monoxid-kibocsátása.
    


A köztársasági elnök elmondta, hogy Magyarország 2030-ig megtízszerezi naperőművi kapacitását, befejezi a szén energetikai hasznosítását, bővíti atomerőművi termelését.
    


Áder arról is szót ejtett, hogy Magyarország 1990 óta 32 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását úgy, hogy az ország energiafogyasztása is csökkent - ugyanakkor gazdasági teljesítménye jelentősen nőtt. Tavaly 0,6 százalékos kibocsátáscsökkenés mellett 5 százalékkal nőtt a magyar GDP - szögezte le. "Az egy főre eső kibocsátásunk az egyik legalacsonyabb az iparosodott országok között, az USA-é például 3,5 szerese" - tette hozzá.
    


Kiemelte az is, hogy Magyarország 24 legnagyobb városa csatlakozott a legambiciózusabb nemzetközi klímaövezethez, tagja az Under2-nak.
    


"Mindannyian, akik ma New Yorkban összegyűltünk, azt szeretnénk, ha lehető legrövidebb időn belül csak annyi szén-dioxidot bocsátanánk ki a világban, amennyit a természetes elnyelők, növényzet, talaj, víz semlegesíteni tudnak" - hangsúlyozta a magyar politikus.
    


Azt mondta: Magyarország azon három vállalása, mely szerint 2030-ig megtízszerezi naperőművi kapacitását, befejezi a szén energetikai hasznosítását és bővíti atomerőművi termelését, lehetővé teszi, hogy a magyarországi áramtermelés 90 százaléka 2030-ra, szén-dioxidmentes legyen.

    

Áder János azt is az elérhető célok közé sorolta, hogy a magyarországi épületek energiahatékonyságát 2050-re legalább 30 százalékkal javítsák. 2030-ra minden 25 ezer főnél népesebb városunkban a közösségi közlekedésben már csak "E" autóbuszokat fogunk használni - szögezte le. Kiemelte, hogy Magyarország folytatja erdőtelepítési programját. Megjegyezte, hogy az elmúlt 100 évben a magyarországi erdőterület nagysága a kétszeresére nőtt. 2050-re az erdőterületeket 30 százalékkal növelni szeretnék az országban - hangzott el.
    


Az államfő Magyarország Virtuális erőmű programjával kapcsolatban elmondta, hogy az az energiahatékonyságot kívánja javítani magánszemélyeknél, cégeknél, állami intézményeknél. Azt is hangsúlyozta, hogy a programnak köszönhetően a magyarországi áramfogyasztás 6 százalékát nem kellett fosszilis forrásból előállítanunk. Közölte, hogy a programot Olaszországban, Nagy Britanniában, Romániában is elkezdték alkalmazni.
    


A következő napokban Áder János több hivatalos találkozót bonyolít le New Yorkban. Szerdán kétoldalú megbeszélést folytat Antonio Guterres főtitkárral is, valamint felszólal a Fenntartható Fejlődési Célokról szóló csúcstalálkozón, és jeles tudósokkal találkozik a CUNY Hunter College-ban.(MTI)

Szólj hozzá!

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.

A kormány elrendelte a szennyezett zúzott kő eltávolítását Szombathelyen

A kormány a leginkább szennyezett területen, a szombathelyi Oladi plató városrészben elrendelte az érintett útszakaszokon az azbeszttel szennyezett zúzott kő eltávolítását - jelentette be Szondi Vanda kormányszóvivő csütörtökön Budapesten.

A Duna két arca a győri régióban: 72 éve pusztító árvíz, ma rekordközeli alacsony vízállás

Míg 1954-ben a folyó elöntötte a Szigetközt és Révfalut, idén a rendkívüli alacsony vízszint okoz aggodalmat.

Beiktatták Takács Tibort, Vas megye új rendőr-főkapitányát

Ma tartották az ünnepélyes állománygyűlést.

Egy klímaberendezés mögé rejtettek több mint négyezer doboz cigarettát - a GYMS megyei NAV kutyáját azonban nem tudták becsapni

A pénzügyőröknek gyanús lett a szinte üres furgon, végül 4550 doboz bolgár zárjegyes cigaretta került elő a padló alól.

Próbáld ki az egyedi vászontáskát: stílus és környezettudatosság

Mindannyian szeretnénk valami újat, valami személyeset, ami igazán tükrözi a személyiségünket. És ha már a mindennapi bevásárlásról van szó, miért ne lehetnénk divatosak?

KSH: 764 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset májusban

A nettó átlagkereset meghaladta az 535 ezer forintot, a reálbérek pedig 9 százalékkal emelkedtek egy év alatt.