Így emelték a helyére a Nyugati pályaudvar tornyának tetejét

Papp László Tamás 2020-12-16 15:28:54
A felújítás látványos szakaszához érkezett.

A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezete felújításának részeként, újabb fontos elemet, a csarnok 13-es vágánya melletti toronytetőt is a helyére emelték. Folyamatosan halad a tető új üvegtábláinak beépítése, valamint a pályaudvar Teréz körút és Nyugati tér sarkán található két tornyán a tetőszerkezet felújítása is. Megkezdődött 18 darab emeletes pénztárkonténer telepítése is. Ezek a munkák ideje alatt, az állomási pénztárak helyett, várhatóan január közepétől vehetők igénybe a Kormányablak mögötti területen – szól a MÁV közleménye.

Fotó: MÁV

A Nyugati pályaudvar teljes, mintegy 8200 négyzetméteres tetőszerkezete felújításának részeként, újabb fontos mérföldkő, hogy a csarnok ősszel a helyére került, bal oldali tornyát követően, már a jobb oldalon is helyére emelték a 19 méter magas párkány fölé magasodó tornyot. A Teréz körút felől jó ütemben halad a tetőszerkezet üvegezése, a tetőhéjazat átszellőztetett korcolt, előpatinásított titáncinklemezes fedése, továbbá a díszműbádogos elemek elhelyezése. Kevésbé látványos, ám nagyon fontos része a munkáknak a pályaudvar Teréz körút és Nyugati tér sarkán található négy kistornya tetőszerkezetének bontása. Ezen építményekről darabokban, szakaszosan távolítanak el kisebb elemeket, hogy megújulva építsék vissza azokat – tájékoztat a vasúttársaság.

A csarnok felújításán túl, a MÁV 2021. június 19. és július 17. között további korszerűsítéseket, felújításokat végez, hogy színvonalasabb, komfortosabb, tisztább környezet és modernebb utastájékoztató-rendszer fogadja az utazóközönséget a nyár végi újranyitáskor. Hasonlóan a Keletiben tavaly elvégzett korszerűsítéshez, a csarnokban új utastájékoztató ledfal épül és az információs táblákat is egységesítik. A pályaudvaron a peront újraaszfaltozzák, a sérült vagy hiányzó üvegeket pótolják, a felületeket graffitimentesítik. Új és felújított, egységes kinézetű padokat, peronbútorokat helyeznek ki. Javítják a márvány- és kőburkolatokat, mellvédeket, lépcsőkorlátokat. A Teréz körút felől rámpa segítségével akadálymentesen lesznek megközelíthetők a pénztárak, a MÁV-START pedig 2021-ben összesen 27 jegykiadó automatát telepít a pályaudvarra. A pálya- és a felsővezeték-hálózaton is végeznek karbantartásokat, korszerűsítéseket. A perontetők fedését és csapadékvíz-csatornáit is cserélni fogják – tették hozzá.

Fotó: MÁV

A tetőfelújítás során láthatóvá váltak szerkezeti repedések, valamint a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak. Foltszerű javításuk nem jelentene tartós megoldást, ezért a belső falazat teljes, 1210 négyzetméteres területe is megújul. A rejtett műszaki rendellenességek között jelentkezett egy további probléma: a belső lábazati kövek annyira erodáltak, hogy már nem javíthatók, ezért teljes felújításukra is sor kerül 280 négyzetméteren. A csapadékvíz a nyílászárókat is tönkretette, emiatt 77 ablak, ajtó felújítására is szükség van. Azokat újra az eredeti barna színre festik.  A felújítási munkák az örökségvédelmi szervezettel egyeztetett módon történnek.

Korábban a csarnokba futó vágányok felsővezeték-hálózatát szerelték, és a csarnok előtt új, ideiglenes ütközőbakokat építettek be a 10-13. vágányok lezárására, hogy a külső sínpárok a felújítás alatt is használhatók legyenek a vonatforgalom számára. Megépült a csarnokban egy 70 ezer légköbméteres térállvány. Egy 7000 négyzetméteres védőhálót is kialakítottak az utasok és a munkások védelme érdekében, valamint két toronydaru is felépült – zárul a közlemény.

Szólj hozzá!

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás.