Idén nagyjából két utcát újítanak fel Sárváron, miközben egy harmadik árát költik ezek reklámozására

Fehér Buda 2019-02-16 12:02:00
Körülbelül 40 millió forintot költ az önkormányzat a felújított utak fényezésére.

Február 14-én tárgyalta a sárvári önkormányzat a város 2019-es költségvetését. A képviselő-testületi előterjesztésekből kiderül, hogy ebben az évben nagyjából 150 millió forintot fordítanak a város útjainak és járdáinak felújítására, ezek reklámozására nagyjából 40 millió forintot költene az önkormányzat, amit dologi kiadásokként könyvelnek el.

Ez az utakra szánt pénz közel egyharmada. 

150 millióból Sárváron nagyjából két utcát lehet felújítani, az ezek hirdetésére szánt összegből kijönne egy rövidebb utca burkolata.

Németh Zsolt önkormányzati képviselőtől, a Híd a Jövőnkért Egyesület elnökétől megtudtuk, hogy a testületi ülésen az egyesület tagjai szóvá tették, hogy nem feltétlenül ilyen arányban kellene elosztani ezt az összeget. Szerintük egy ötcsillagos városnak több pénzt kellene fordítania az utak felújítására, figyelembe véve, hogy éppen milyen göröngyös például a Batthyány utca, aminek a rossz állapotát már a mémek is megénekelték.

Legalább ott nem lesz gyorshajtás

90 Likes, 1 Comments - Sárvár Meme (@sarvar_memek) on Instagram: "Legalább ott nem lesz gyorshajtás "

A városvezetés erre csak egy Henry Ford idézettel válaszolt, ami nagyjából úgy szól, hogy ha van egy dollárod építeni, akkor legyen egy dollárod hirdetni is. Németh Zsolt szerint nem lenne baj a hirdetéssel, ha az a demokráciának és a sajtószabadságnak megfelelően használnák fel, szerinte azonban ez a pénz csak arról szól, hogy minél többször megjelenhessen a városvezetés a Sárvári Hírlapban. 

A képviselő szerint a Fideszes politikusok egy számban 6-8 alkalommal köszönnek vissza a lapokról. Tényleg így van, a legutóbbi számban 7 olyan cikket számoltunk, amiben legalább egy Fideszes képviselő neve tűnt fel. Az ellenzéki képviselők neve viszont egy cikkben sem jelenik meg.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.