Hosszú vívódás után sikerült egy brit párnak Luciferre keresztelni a fiukat

Fehér Buda 2020-07-24 18:42:00
Hiába figyelmeztették őket a hatóságok, hogy a fiukat egész életére végigköveti majd a név.

Hivatalosan is a Lucifer nevet kapta egy brit pár újszülött fia. A név bejegyzésével azonban meggyűlt a baja a párnak, a bejegyző ugyanis nem akarta engedni, hogy így nevezzék el a kisfiút, mert szerinte emiatt az egész életében akadályokba ütközik majd. De Dan és Mandy Sheldon nem engedett, a négy hónapos kisfiú így végre megkaphatta a nevet.

A nevet bejegyző nő persze egyáltalán nem örült, Dan szerint mindent elkövetett, hogy ne ez legyen a baba neve. A nő szerint ugyanis a név a Bibliából ismert negatív kötődése miatt a gyermek felnőtt korában nem kap majd munkát, sőt, bizonyára annyira megijeszti majd a tanárokat is, hogy senki sem akarja majd tanítani.

Dan egy reggeli műsorban magyarázta el, hogy ők nem hívők, és, hogy a Lucifer név görögül fényhozót és reggelt jelent, de a helyi okmányhivatal dolgozója még így sem akart engedni. Sőt, a nő a feletteseivel is megbeszélte a dolgot, 

majd azt mondta az újdonsült szülőknek, hogy Új-Zéland kormánya betiltotta a nevet, ezért Angliában sem használhatják. Az ügyintéző végül azt javasolta, válasszanak neki valami más nevet, de otthon, négy fal között még simán becézhetik Lucifernek a kisfiút.

Dan és Mandy viszont nem engedett, az ügyintézővel megnézették, hogy tényleg betiltott név lenne-e a Lucifer. Végül kiderült, hogy nem az, így sikerült bejegyeztetniük az anyakönyvet. A férfi azt mondja, hogy ők nem is gondoltak arra, hogy a Bibliában a Sátán neve is Lucifer, egyszerűen úgy gondolták, hogy egy szép név. Dan a tévéadásban el is mondta, hogy teljesen meghökkent attól, ahogyan a nő az okmányirodában reagált. 

A hivatal végül egy közleményt is kiadott, amelyben bocsánatot kértek Dantől és Mandy-től, de szerintük az ügyintéző a szabályok szerint járt el. Az ügyintézőnek ugyanis figyelmeztetnie kell a szülőket, ha úgy gondolja, sértő, vagy olyan nevet akarnak adni egy babának, ami a későbbi életében hátráltathatja. 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.