Horváth Laura második lett a crossfit-világbajnokságon

Farkas Bazsi 2018-08-16 11:58:00
100 ezer dollár járt az ezüsttel.

Az első vb-jén szereplő 21 éves versenyző a négynapos versenyen az első pillanattól kezdve a közvetlen élmezőnyhöz tartozott és végig küzdött a győzelemért, melyet végül a címvédő ausztrál Tia-Clair Toomey harcolt ki. A férfiaknál sorozatban harmadszor az amerikai Matt Fraser győzött - tudósít az MTI. 
 

A versenyzőknek a világbajnokságon 14 különböző feladatsort kellett végigcsinálniuk. Horváth a második helyével 100 ezer dollárt (27,7 millió forint) nyert.

Vb-t ebben a sportágban 2007 óta rendeznek, magyar versenyző korábban egyszer indult: 2013-ban Kovács Lacee a 25. helyen végzett. Az idei esemény nyílt selejtezőit februárban bonyolították le többszázezer nevezővel, majd ezt követték a regionális selejtezők, ahonnan Horváth másodikként biztosította helyét a vb mezőnyében.

@@38502295_2155229407852239_8303336002773057536_o_0.jpg@@
A crossfit főként olimpiai súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő és gimnasztikai gyakorlatokból áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható.

Szólj hozzá!

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.

Szombathely az ötödik legbiztonságosabb magyar város

A hévíziek érezhetik leginkább biztonságba magukat, Győr a 16. a listán.

Egy old timer Volkswagen bogárral gurul az Őrségbe Magyar Péter

Zala megy és Vas megye következik az országjárásban.

Milyen legyen a karikagyűrűd?

Te mit gondolsz, hogyan lehetne a legjobban kihangsúlyozni a karikagyűrűd stílusát? Ha valami igazán különlegesre vágysz, a mai karikagyűrűk között számos felületkezelési lehetőség közül választhatsz.

Az otthon fűtési rendszer karbantartása: a biztonságos és hatékony működés kulcsa

Otthonunk kényelme és biztonsága nagymértékben függ attól, hogy a fűtési rendszereink milyen állapotban vannak.

Pótfelvételi kisokos: még nem késő egyetemet választani

Július 30. és augusztus 7. között lehet jelentkezni.