Horrorsérülést szenvedett a Haladás-nevelésű focikapus

ugytudjuk.hu 2019-08-12 19:58:00
Mursits Rolandot véletlenül fejen térdelték, kórházba kellett szállítani.

A másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Dorogi FC jól kezdte az idei szezont, ugyanis az első két fordulóban a Vasast és Nyíregyházát is legyőzték. Ezekben a sikerekben nagy szerepe volt a szombathelyi születésű kapusnak, Mursits Rolandnak.

A Szombathelyi Haladás korábbi kapusa vasárnap, az MTK ellen meccsen egy durva sérülés miatt nem sokáig tudott csapata segítségére lenni. Mursitsnak egy ütközés után szétnyílt a homlokán a bőr, kórházba kellett szállítani.

- A 20. perc környékén Lencse László lépett ki ziccerben, próbáltam szűkíteni a távolságot és belevetődni a lövésbe. Sikerült is hárítanom, viszont sajnos a támadó nem tudott átugrani és térddel eltalálta a fejem. Eszméletemet nem vesztettem el, azonban negyedóráig nem voltam teljesen képben, nem tudtam megmondani pontosan hányadika van és egyáltalán mit keresek éppen Dorogon. Hat-hét centi hosszan és elég mélyen felszakadt a fejbőröm, így a csapatorvos már az öltözőben összevarrta a homlokom, majd mentőt hívtak agyrázkódás gyanúja miatt. Közben kezdtem magamhoz térni, a mentőben már rendben voltam, útközben az online közvetítést néztem a mérkőzésünkről. Vasárnap este a szükséges vizsgálatok után a kórházból hazaengedtek, hétfő reggel már kontrollon voltam és átkötötték a sebemet - mondta a Rangadó.hu-nak Mursits.

Az ütközés pillanata. Fotó: MTK Budapest Facebook-oldala

A 28 éves kapus azt is elmondta, hogy Lencse a mérkőzésen azonnal elnézést kért, semmi szándékosság nem volt az esetben.

Az ilyen ütközések sajnos benne vannak a fociban, nagyobb baj is történhetett volna.

 - fogalmazott Mursits.

Nagyon ijesztő volt a sebe:

Fotó: rangado.hu

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.