Hivatalos! Megtartotta egyik légiósát az Egis Körmend

Vágvölgyi Bálint 2020-07-10 08:50:00
Taylor a csapat egyik kulcsembere volt az előző szezonban.

Az Egis Körmend hivatalos honlapja tájékoztatta a szurkolóit és a közvéleményt, hogy sikerült megállapodásra jutni Travis Taylorral. A tapasztalt, mozgékony center az előző szezonban is a csapat meghatározó játékosa volt. A 30 esztendős, a támadólepattanókra is jó ütemben érkező, látványos megoldásokat is bemutató kosaras a következő szezonban is a Körmend játékosa lesz.

A 203 centiméter magas center a Matthias Zollner által irányított Güssing Knights játékosaként kezdte meg profi karrierjét. Ebben a két szezonban nem csak két osztrák bajnoki címet szerzett, de az Euro Challenge sorozatban is stabil teljesítményt mutatott. Ezt követően a francia Le Havre együtteséhez igazolt, ahonnan szezon közben tette át székhelyét Sopronba. 2016 nyarán a svájci Fribourg Olympic játékosa lett, a következő szezont pedig Bulgáriában, a Rilski Sportist keretében töltötte. A Körmend előtti utolsó idényét Németországban kezdte, öt találkozó erejéig pályára lépett a Basketball Löwen Braunschweig csapatában, majd Törökországban, a Bandirma Banvit Kirmizi együttesénél játszott.

Az előző, csonka szezonban 21 bajnokin lépett pályára, ebből 17 alkalommal kezdőként. 13.3 pontot, 10.3 lepattanót (a bajnokság második legjobb teljesítménye volt) és 1.1 gólpasszt átlagolt. Hasonló számokat produkált a FIBA Europe Cup sorozatában, is, hiszen 12 mérkőzésen átlagban 12.9 pontot, 10 lepattanót és 1.7 gólpasszt jegyezhettek fel a neve mellé.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.