Tegnap írtunk arról, hogy sajtóinformációk szerint Mátyus János lett a Szombathelyi Haladás új vezetőedzője, ezzel már a harmadik vezetőedzőjét jelenti be a 2019/2020-as bajnoki évadban a Szombathelyi Haladás.
A csapat az idei szezont Supka Attilával kezdte meg, aki aztán a telet sem várta meg, közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal. Supka után Desits Szilárd ugrott be, ám az igazi eredmények vele is elmaradtak. Mátyus legutóbb a REAC klubigazgatójaként dolgozott, de előtte megfordult Pápán és Nyíregyházán is.
Mátyus győri születésű szakember játékosként idehaza a Honvédban, az FTC-ben, Győrött és Tatabányán futballozott, külföldön pedig a német Cottbust, a skót Hiberniant és az osztrák Admira Wackert erősítette, írják a haladas.hu-n. Az NB I-ben 175 bajnokin 22 gólt szerzett a kemény kötésű bal oldali védő. A válogatottban 34 alkalommal szerepelt, három gólt szerzett. Edzői pályafutását a REAC-nál kezdte, majd 2014 nyarán Pápára került.
Azonban csak néhány meccsen vezette a Lombardot, mert összeveszett Bíró Péterrel és távozott. Nem sokkal később már a Nyíregyházát irányította. A piros-kékekkel ugyan a 16 csapatos NB I. 12. helyén végzett, de tartozások miatt az MLSZ a harmadosztályba száműzte a szabolcsi gárdát. Mátyus maradt, csapata egyből feljutott az NB II-be – ám szezon közben szerződést bontottak vele. Aztán 2018-ban és 2019-ben az BLASZ I-ben szereplő REAC klubigazgatója volt – ám mivel nem jutott fel a csapat, többek között Mátyusnak is távoznia kellett.
Tavaly június óta dolgozik rajta Sárvár, hogy a tulajdonába kerüljön az épület.
A 3 milliárd 700 millió forintos beruházáshoz 560 millió forintot csap hozzá az állam.
8 milliárd 300 millió forintot költöttek el rá.
Az már korábban eldőlt, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes a spanyol Zaragozával és a dán Bakken Bearsszel is összecsap.
Nagy István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a vidék versenyképességének fontosságát.
Személyivel és lakcímkártyával veheti át mindenki a saját településén.
Hogy ez megér-e 1 millió dollárt, arról megkérdeztük a Chat GPT-t.
Nagyszentjános külterületén a Budapest felé vezető oldalon egy sávon halad a forgalom.
Földcserével együtt, árvácskák kerülnek ki a közterületekre.
A Paragvári utcában történt nemrég az eset.
Szerelemféltés Szombathelyen.
Számtalan színházi előadás, workshop és koncert várja az érdeklődőket, de lesz macskakiállítás, és madármegfigyelés is.
A Ferencváros az NB II-es Békéscsabával játszik.
Ezzel vajon tényleg megoldotta a problémát, vagy csak áthelyezte máshova?
A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált az egészségügyi államtitkár kijelentésére.
A polgármester előző hivatali autója mindössze 6 éves volt.