Hiába veszi át ingyen a szombathelyi hulladékudvar, a Bucsu felé vezető kis úthoz is kicipelik a szemetet

Nagy Donát 2020-08-10 09:59:00
Itt nem arról van szó, hogy egyesek szétdobálják a flakont és a csokipapírt, hanem tudatosan kihordják a zöldterületre a hulladékot.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Olvasónk hívta fel a figyelmet egy illegális szemétlerakóra, amelyről képeket is készített a vasmeg.eu blog számára.

/VASMAG.EU/

Miért? Szemétdomb a népszerű kirándulóhely mellett. Nemrég ìrtunk a Sé melletti facélia mezőről, ami júniusban virágzott, és kicsit különlegessé varázsolta Szombathely határát. A mezző egy népszerű kerérpár-túraút mellett vezet el, amelyen el lehet jutni Bucsun át Bozsokig, majd akár Kőszegig is. Az útvonal főleg hétvégéken népszerű, rengeteg bringás teker erre.

Számos szombathelyi kedvelt biciklis túraútvonala a Szombathelyt Bucsuval összekötő 87133-as jelű gazdasági út, ahol szinte zavartalanul lehet bringázni. Itt eleve kevés autó jár, most pedig, hogy a 89-es úton lévő hidat javítják, eleve le is van zárva az útszakasz a gépjárműforgalom elől.

Az út mellett néhol sajnos látni eldobált flakonokat, sörös dobozokat, de ez most a "kisebbik" probléma.

Szombathely felől érkezve, a Nyeste-Nyár-patak után egy meredekebb domb következik, amelynek végén kis elágazás is található. A biciklisek itt többnyire szeretnek is megállni pár percre szusszanni.

A leágazást egyesek azonban nem pihenésre, hanem a hulladék lerakására használják.

Van itt kidobott matrac, gumiabroncs, építési törmelék, mindenféle rongyok, zacskók. Igazából semmi olyan, amit ingyenesen ne vennének át a szombathelyi Hulladékudvaron a Körmendi úton. Ezeket sajnos szépen be is növi a fű.

Az illegális hulladéklerakás kisebb mennyiségben szabálysértés, nagyobb tételben pedig bűncselekmény. A törvény szerint az előbbi kategóriába tartozik a háztartási, a jogszabály megfogalmazása szerint a hulladék kihelyezése a falu, város vagy éppen az erdő szélére. Ezen ügyek március 1-től újra a rendőrség hatáskörébe tartoznak. A szabálysértéskor kiszabható bírság maximális összege 150 ezer forint. Nagy mennyiség esetén (egy utánfutónyi már biztosan az) akár 3 év, nagy mennyiségű veszélyes hulladék (azbeszt, olajos vagy festékes vödrök, kannák stb.) lerakásakor pedig 5 év börtönt is kaphat az elkövető.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.