Hétfőtől máshogy lesz egy kiló az egy kiló

Farkas Bazsi 2019-05-20 16:46:00
Megújul a Nemzetközi Mértékegységrendszer, az SI (Systeme International d'Unites), amelynek alapegységei mostantól természeti/technikai állandókhoz vannak kötve.

A szakértők még tavaly novemberben fogadták el többek között a kilogramm új definícióját a Párizs melletti Versailles-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián (CGPM). Az SI alapegységeinek újradefiniálását követően az új szabályzat május 20-tól érvényes. Ez biztosítja, hogy a mértékegységrendszer hosszú távon stabil és konzisztens legyen.

A több mint hatvan ország részvételével tartott konferencián Magyarországot Nagyné Szilágyi Zsófia, Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztályának vezetője képviselte. A szakértő akkor az MTI-nek elmondta: a konferencián egyhangúlag szavazták meg az SI (Systeme International d'Unites) mértékegységrendszer teljes revizióját. 

Az SI-rendszer hét alapmértékegységet foglal magába és azokból levezethető az összes többi: ezek a méter, a kilogramm, a kelvin, a másodperc, az amper, a kandela és a mól.

Az eddigi SI-mértékegységrendszerrel az volt a fő probléma, hogy a kilogramm etalonja még mindig az a platina-iridium ötvözetből készült 1 kilogrammos prototípus volt, amelyet a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalban elzárva őriznek 1875 óta Sevres városában - mondta korábban a szakértő.

Ennek a prototípusnak a hosszútávú stabilitását a gondos őrzés mellett sem lehetett biztosítani. A nemzetközi etalonból csak egy van a világon, Magyarországon annak leszármaztatott példányát őrzik. "Ezt a példányt 10 évenként elküldik Sevres-be, hogy a prototípussal összehasonlítsák. Ott kiderült, hogy a mi kilogrammunknak is néhány mikrogrammal nőtt a tömege, csakúgy mint általában a többi országé. Így megkérdőjeleződik a nemzetközi prototípus hosszú távú stabilitása, továbbá nehézséget okoz, hogy erről az egy példányról kell az összes leszármaztatást elvégezni" - tette hozzá novemberben a szakértő.

A megoldás hosszú ideje érlelődött a tudósok fejében, Max Planck már 1900-ban leírta azt, hogy az alapmértékegységeket természeti állandókhoz kellene kötni. 

A szakértő korábban elmondta, hogy ennek megfelelően a kilogrammot a kvantumfizikában ismert Planck-állandó segítségével definiálták újra. Megvalósítása elsősorban egy speciális mérlegen, a Kibble-mérlegen alapszik. Ez hatással volt más mértékegységekre is, így a kelvin, az amper és a mól definíciója is változott. A mértékegységek azonban ettől nem változnak meg, csak a definíciójuk. 

Ez a változás jellemzően a méréstudomány művelőit és az alapkutatásokat végzőket érinti (például kvantumtechnológia, nanotechnológia), a gyakorlati életben semmilyen változást nem jelent - tudósított az MTI.

Szólj hozzá!

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.

Éjszakai vasúti karbantartások lesznek a Győr–Hegyeshalom vonalon

Abdán és Öttevényen is zajjal járó munkákra kell készülni június végén, a MÁV a vasúti pálya biztonságos üzemeltetése érdekében végez karbantartásokat.

Hétfőn hajnalban kizuhant egy diák, egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről

A diák életben maradt, az oktatási és gyermekügyi miniszter közleményt adott ki a témában.

Hogyan válaszd ki az ideális fogszínt?

A fogszín kiválasztása több figyelmet igényel, mint azt elsőre gondolnánk.

Gyermekotthon vezetője és nevelői ellen emelt vádat a Soproni Ügyészség

A vádlottak bántalmazták, és büntetésben részesítették a speciális gyermekotthonban élő gyermekeket.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.