Havi bruttó 161 ezerért lehet jelentkezni tartalékos katonának

Nagy Donát 2020-05-20 07:13:00
Ezzel segítene a kormány a munkanélkülieken.

Az idén 3800 munkanélkülit tud a Magyar Honvédség foglalkoztatni speciális önkéntes tartalékosként – mondta a Népszavának Benkő Tibor honvédelmi miniszter a szentendrei altiszti akadémia sajtónyilvános feladatszabó értekezletén.

A kormányzat korábban többször is arról beszélt, hogy a közmunka program és a Magyar Honvédség szívhatja fel a koronavírusjárvány következtében állástalanná lett tömegeket. A miniszter többször is idézte Orbán Viktor miniszterelnök szavait, miszerint

ahány munkahelyet a járványhelyzet tönkretett, legalább annyi munkahelyet teremtünk.

Ennek szellemében hozta létre a tárca az eddigi katonai szolgálati jogviszonyok - a hivatásos, szerződéses, illetve az önkéntes tartalékos - mellé a 18 és 50 éves kor közötti munkanélküliek számára kialakított „speciális önkéntes tartalékos szolgálatot”. Ugyan a 3800 álláshely messze eltörpül a munkanélküliek több százezres számához képest, ám a lap kérdésére a miniszter leszögezte: amennyiben a program népszerűnek bizonyul, úgy a kormány és a tárca minden bizonnyal a későbbiekben jóval több ilyen státuszt tud majd biztosítani az érdeklődőknek.

A programban a belépőknek nem kell fizikai szintfelmérőt teljesíteniük.

Maga a kiképzési program július elsején indul el az ország 25 pontján, köztük Szombathelyen is.

Ennek során a katonaság havi bruttó 161 ezer fizetést ad a programban résztvevőknek, mellette ruházkodási, utazási hozzájárulást kapnak. A programban résztvevők napi nyolc órában egy többfázisos katonai kiképzésen mennek keresztül. Ugyanakkor a hivatásosokhoz és az önkéntes tartalékos kiképzéshez képest különbség, hogy nem kell bennmaradniuk a laktanyában, hanem a nap végén hazamehetnek a családjukhoz.

A hat hónapos program végén a résztvevők dönthetnek arról, hogy meghosszabbítják a programot újabb hat hónappal, vagy mint kiképzett tartalékos katonák elhagyják a sereget, de jelentkezhetnek hivatásos állományba is. Igaz, a katonai hivatáshoz kedvet kapóknak ehhez már végig kell csinálniuk a speciális tartalékos önkéntesihez képest jóval szigorúbb fizikai és pszichológiai felvételi alkalmassági vizsgát, csakúgy mint a többi, a honvédséget élethivatásának tekintő jelentkezőnek.

Címlapképünk illusztráció

Forrás: Népszava

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.