Hatalmas lángokkal ég három épület Óbudán egy leszakadt nagyfeszültségű vezeték miatt

Nagy Donát 2020-01-12 19:37:00
Frissítés: Az összes balesetben érintett épület lakhatatlanná vált!

Leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este, három egymás melletti épület ég - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Kolozsi Péter azt mondta, hogy a vezetéket, amely a földön fekszik, áramtalanítani kell, ami jelentősen nehezíti a nagy erőkkel kivonuló tűzoltók munkáját. A legfontosabb feladat a tűz körülhatárolása - jegyezte meg a helyettes szóvivő.

A körülmények tisztázására tűzvizsgálati eljárást indítottak - közölte Kolozsi Péter.

Valahol itt történt a baleset. Kép: Google Térkép

Frissítés (20:00)

Egy ember megsérült: áramütést szenvedett. Őt átadták a mentőknek.

A három épületben kilencen laktak, közülük öten tartózkodtak otthon. A tűzoltók több gázpalackot is kihoztak az épületekből, ezeket lehűtik.

Frissítés (21:10)

Kolozsi Péter kiemelte, hogy ipari létesítményre nem terjedtek át a lángok.

A katasztrófavédelem mobil laborral vonult ki a helyszínre, a mérések azt mutatták ki, hogy a lakosság nincsen veszélyben.

A helyettes szóvivő a korábbi információkat pontosítva közölte, hogy öt épületben keletkezett tűz, ezek közül négy lakóingatlan. Az egyikben felcsaptak a lángok, amelyek több gázpalack felrobbanását okozták. Ettől az épület összedőlt, feltehetőleg a tűz miatt pedig leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték, ami jelentősen nehezítette a nagy erőkkel kivonult tűzoltók munkáját.

Az összes épület lakhatatlanná vált.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy az esettel összefüggésben idegenkezűség gyanúja eddig nem merült fel.

Fotó: Már oltják a tüzet a leszakadt nagyfeszültségű vezetéknél

Nagy Donát Egy ember áramütést szenvedett. Ahogy korábban megírtuk, leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este, három egymás melletti épület ég. Lakók hagyják el a kigyulladt épületeket. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Égő lakóépület. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Please enable JavaScript to view the comments powered by Disqus.

Szólj hozzá!

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.