Hasznos tanácsok, amikkel megelőzhetők a tűzesetek Mindenszentek idején

ugytudjuk.hu 2018-10-29 18:06:00
Otthon és a temetőkben is veszélyforrások lehetnek a mécsesek és koszorúk.

November első napjaiban évente átlagosan húsz-harminc olyan esethez riasztják a tűzoltókat országszerte, ahol kegyeleti mécses, vagy koszorú okoz tüzet - a temetőkben és otthon is potenciális veszélyforrást jelentenek. Az esetek többségében csak kisebb károk keletkeznek, de minden évben előfordul, hogy egy kegyeleti gyertya komoly lakástüzet vagy sérülést okoz - olvasható a Katasztrófavédelem honlapján.

A tűzesetek leggyakoribb oka, hogy a lakásban az égő mécsest, gyertyát vagy lámpást gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok pedig a függönyön, asztalterítőn keresztül átterjednek a lakás más helyiségeire is. Éppen ezért fontos, hogy csak tűzálló anyagból készült alátétre helyezett gyertyát gyújtsanak meg, így ugyanis megakadályozható, hogy a mécses vagy a gyertya átforrósítsa a környezetét. A meggyújtott gyertyát soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem tud eldőlni, a közeléből pedig el kell távolítani a gyúlékony anyagokat.

Minden évben előfordulnak őrizetlenül hagyott gyertyák miatt kialakult lakástüzek, pedig ezek könnyen megelőzhetőek a szabályok betartásával.

Ha a Halloweent ünneplők jelmezbe bújnak, különösen körültekintően ünnepeljenek a gyertyákkal feldíszített lakásban, hiszen a legtöbb jelmez könnyen éghető anyagból készül. A töklámpások kihelyezésekor megfelelő helyet válasszunk, és olyan mécsest rakjunk bele, ami szeles időben is biztonságosan égethető.

A temetőkben megemlékezőknek is legalább ennyire körültekintőnek kell lenniük, mert nemcsak a felgyülemlett avar, hanem az elszáradt, illetve a művirágok is könnyen lángra kaphatnak.

Az alábbi három egyszerű tanács betartásával megelőzhetjük a temetőtüzeket:

  •  Tisztítsuk meg a sírhely közvetlen környezetét a száraz avartól, elszáradt virágoktól és koszorúktól, mert ezek könnyen meggyulladhatnak
  •  A szabadban csak tartóban lévő mécsest gyújtsunk meg. A mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen éghető anyag és ne tudjon felborulni
  •  A mécsestartóban égő mécsest a sírtól való távozás után oltsuk el

A tavalyi évben több temetőtűzhöz is riasztották a tűzoltókat, többségük egy-két négyzetméteres területre korlátozódott. Jellemzően az elszáradt virágok, koszorúk, valamint a száraz avar gyulladt meg.

Ha valaki a temetőben tüzet észlel, csak saját testi épsége kockáztatása nélkül próbálja meg azt eloltani, értesítse a temető biztonsági személyzetét, vagy hívja a 112-es segélyhívó számot.

Szólj hozzá!

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.

Pintér Bence: rendőrnyomozók jelentek ma meg a Győr-Szolnál – tovább gyűrűzik a lakáskassza-ügy

A súlyos pénzügyi gondokkal küzdő városi holdingnál adatgyűjtést végeztek a hatóságok, miközben továbbra is rengeteg a kérdés az eltűnt milliárdok körül.

Visszavonul Ferencz Csaba

A szezon végével szögre akasztja cipőjét az Egis Körmend játékosa.