Harry Potter kicsit másképpen

Farkas Bazsi 2019-05-28 17:24:00
Olvass megint képregényeket az Ugytudjukon!

Összesen 27 pályamű érkezett be a szombathelyi könyvtár elKÉPzelés című képregény pályázatára. A komoly mezőnyben a nemrég választottak díjazottakat. A két kategória (14-18 éves, és 19-25 éves)  első, második és harmadik helyezettje mellé különdíjasokat is választottak. Jöjjenek most az I. kategória első három helyezettje. 

3. hely: Gadányi Anna - Susanne Collins: Az éhezők viadala 

A zsűri értékelése (Bárány Áron):

Anna képregénye az Éhezők viadalából jó példa rá, hogyan kell egy jelenetet szép kerek egészként tálalni a műfaj eszköztárával. Szinte biztos vagyok benne, hogy jó pár klasszikus képregény megfordult már a kezei között, melyeket jól figyelt meg és ügyesen alkalmazott bizonyos képi megoldásokat. A formanyelvet jól használja, nézőpontváltásai izgalmasak és ahol szükséges fenntartják a feszültséget, helyenként egészen filmszerűek. Az összes beérkezett pályamunkából az egyik legjobb mozgásábrázolást nála láttuk, a mimika és gesztusok használata is nagyon jól sikerült ebben az átdolgozásban, munkájának egységes arculata és hangulata van. Negatívumként annyit tudnánk felhozni, hogy a szereplők felismerésével voltak néha kisebb gondjaink, ezért arra biztatnánk az alkotót, hogy fektessen egy kis hangsúlyt tanulmányaiban majd a karakterábrázolásokra, az alapok már le vannak fektetve hozzá, viszont próbáljon meg ezen még finomítani. Reméljük, hogy látunk még Annától a jövőben képregényt, akár nagyobb oldalszámmal is. 

2. hely: Szabó Luca - Harry Potter és az azkabani fogoly   

A zsűri értékelése (Farkas Bazsi):

A képregény történetvezetése két részre osztható, az első fele sajnos nem sikerült valami jól, kusza a történetvezetés, követhetetlen a sztori. Ez azonban a második részre teljesen feljavult. A történet élvezhető és a cselekmény világos. Ami pluszban sokat dobott az összehatáson az a grafikai megvalósítás. A figurák mertek szakítani a klasszikus Harry Potter ábrázolással, egységes stílust képviseltek, olyan aprólékossággal, hogy a fa törzsének erezete is követi a figurák motívumait. Az egész pályaműnek kifejező arculata, egyénisége van. 

1. hely:  Kasza Laura - Ready player one

A zsűri értékelése (Kóbor Róbert):

Kasza Laura Ready Player One adaptációjával érdemelte ki kategóriájában az első helyezést. Kiválóan átemelte a képregény médiumába a könyvből választott jelenetet, könnyedén követhető, gördülékeny történetvezetése azonnal berántja az olvasókat a mű világába. A képregényes formanyelv eszköztárát jól kihasználja, külön figyelemre méltó a színezés dramaturgiai szerepe. A rajzok egy kicsit túl szabályos szögekre épülnek, kissé mereven, de a mozgásfázisok ábrázolása még így is kölcsönöz nekik egy kis dinamikát. Oldalszerkezete és képalkotása magabiztos és abszolút funkcionális – egy kis felesleges vagy megúszós panel nincs az egész fejezetben. Szeretnék még Laura nevével találkozni, lehetőleg képregényborítókon, mert remek érzéke van a történetmeséléshez.

Hamarosan a II. kategória első három helyezettjével folytatjuk. 

Szólj hozzá!

LMP: A kormány továbbra is biztosítsa kulturális folyóirataink létét!

1 milliárd 800 millió forintot von el az állam leginkább kulturális folyóiratoktól.

Törvényességi felülvizsgálatot kezdeményeznek Győrben a polgármesteri jogkörök szűkítése, és az SZMSZ módosítása miatt

Pintér Bence Győr polgármestere és Balog-Farkas Renáta önkormányzati képviselő nyújt be panaszt.

Megalakult a Vas Megyei Közgyűlés, Melega Miklós lett az egyik alelnök

Majthényi László maradt az elnök, Kondora Bálint és Marton Ferenc újraválasztott alelnökök lettek.

A hét közepén ismét újabb esőre kell készülni

A hét végére azonban ismét csökken a csapadék esélye, a több-kevesebb napsütés mellett a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20 Celsius-fok körül várható.

A Falco-meccs bojkottjára szólítottak fel az Egis Körmend szurkolói csoportjai

A piros-fekete drukkerek azt panaszolják, hogy kevés vendégjegyet adott nekik a szombathelyi klub.

Hivatalba lépett Győr új polgármestere

Pintér Bence az átláthatóság megteremtését tűzte ki célul.

Egy kiskorú kislányt vágtak meg Jánosházán a helyközi autóbuszjáraton

Vádat emeltek az elkövető, fiatalkorú férfival szemben.

Közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket találtak a pénzügyőrök egy győri piacon

A közlemény szerint rutinellenőrzésen akadt fenn egy 23 éves férfi, aki egyebek között boxert, ólmosbotot, bozótvágót, pillangó- és rugóskést kínált a vásárlóknak.

Vas megyében a szombathelyi Együtt Olivérért Alapítvány kapta idén a legnagyobb összeget a felajánlott adó 1%-ból 

Egyetlen állatvédő egyesület fért be az egészségügyi alapítványok közé a top 5-be.

Kamu károkkal csalt ki 30 millió forintot biztosítóktól egy szombathelyi férfi

Esetenként 500 ezer és 14 millió forint közötti kártérítéseket igényelt.

Két és fél év alatt közel hétmillió forintot sikkasztott egy Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzati ügyintéző

Az összegeket részben kivette a házipénztárból, részben levette a település bankszámlájáról.

A megfelelő árnyékolástechnika kiválasztása

Az elmúlt hónapok kifejezetten meleg napjai, hetei megmutatták, hogy a megfelelő árnyékolástechnika használatára minden otthonban szükség van. A hírek is tele voltak azzal, hogy naponta dőltek meg a melegrekordok. A jövő sem sejtet derűsebb képet, ennél csak melegebb nyarakra számíthatunk.

Ezért éri meg a fotónyomtatás – fotókönyv készítéssel együtt

Akár a fotónyomtatás, akár a fotókönyv elkészítése remek lehetőség arra, hogy egy kicsit nosztalgiázzunk, vagy éppen egy maradandó emléket készítsünk. Azonban a fotókönyvvel együtt egy vászonképet is tervezhetünk, amiről még egy kicsit később beszélünk.

A győri Fidesz újabb elképesztő húzása: ellehetetlenítik a város működését

Pintér Bence győri polgármester szerint Fidesz úgy alakítja át a város működtetésének szabályait, mintha egy kistelepülésről beszélnénk, nem pedig egy megyeszékhelyről.

Látványos megjelenés minden rendezvényen: a tökéletes roll-up titkai

A marketing világában egyetlen sikeres rendezvény, kiállítás vagy promóciós esemény sem képzelhető el anélkül, hogy a márkánkat ne képviselnénk egyedi, látványos eszközökkel. Az egyik ilyen hatékony és népszerű megoldás a roll-up, amely egyszerűsége és hordozhatósága miatt ideális megoldást jelent a figyelem felkeltésére.

Zöld Minősítést nyert az AGORA Savaria

A díjat azok a szolgáltatók kaphatják meg, akik teljesítik a minimum követelményeket.

Összeverekedtek két szomszéd Szentgotthárdon

A közös udvaron mérkőztek meg.