Összesen 27 pályamű érkezett be a szombathelyi könyvtár elKÉPzelés című képregény pályázatára. A komoly mezőnyben a nemrég választottak díjazottakat. A két kategória (14-18 éves, és 19-25 éves) első, második és harmadik helyezettje mellé különdíjasokat is választottak. Jöjjenek most az I. kategória első három helyezettje.
3. hely: Gadányi Anna - Susanne Collins: Az éhezők viadala
A zsűri értékelése (Bárány Áron):
Anna képregénye az Éhezők viadalából jó példa rá, hogyan kell egy jelenetet szép kerek egészként tálalni a műfaj eszköztárával. Szinte biztos vagyok benne, hogy jó pár klasszikus képregény megfordult már a kezei között, melyeket jól figyelt meg és ügyesen alkalmazott bizonyos képi megoldásokat. A formanyelvet jól használja, nézőpontváltásai izgalmasak és ahol szükséges fenntartják a feszültséget, helyenként egészen filmszerűek. Az összes beérkezett pályamunkából az egyik legjobb mozgásábrázolást nála láttuk, a mimika és gesztusok használata is nagyon jól sikerült ebben az átdolgozásban, munkájának egységes arculata és hangulata van. Negatívumként annyit tudnánk felhozni, hogy a szereplők felismerésével voltak néha kisebb gondjaink, ezért arra biztatnánk az alkotót, hogy fektessen egy kis hangsúlyt tanulmányaiban majd a karakterábrázolásokra, az alapok már le vannak fektetve hozzá, viszont próbáljon meg ezen még finomítani. Reméljük, hogy látunk még Annától a jövőben képregényt, akár nagyobb oldalszámmal is.
2. hely: Szabó Luca - Harry Potter és az azkabani fogoly
A zsűri értékelése (Farkas Bazsi):
A képregény történetvezetése két részre osztható, az első fele sajnos nem sikerült valami jól, kusza a történetvezetés, követhetetlen a sztori. Ez azonban a második részre teljesen feljavult. A történet élvezhető és a cselekmény világos. Ami pluszban sokat dobott az összehatáson az a grafikai megvalósítás. A figurák mertek szakítani a klasszikus Harry Potter ábrázolással, egységes stílust képviseltek, olyan aprólékossággal, hogy a fa törzsének erezete is követi a figurák motívumait. Az egész pályaműnek kifejező arculata, egyénisége van.
1. hely: Kasza Laura - Ready player one
A zsűri értékelése (Kóbor Róbert):
Kasza Laura Ready Player One adaptációjával érdemelte ki kategóriájában az első helyezést. Kiválóan átemelte a képregény médiumába a könyvből választott jelenetet, könnyedén követhető, gördülékeny történetvezetése azonnal berántja az olvasókat a mű világába. A képregényes formanyelv eszköztárát jól kihasználja, külön figyelemre méltó a színezés dramaturgiai szerepe. A rajzok egy kicsit túl szabályos szögekre épülnek, kissé mereven, de a mozgásfázisok ábrázolása még így is kölcsönöz nekik egy kis dinamikát. Oldalszerkezete és képalkotása magabiztos és abszolút funkcionális – egy kis felesleges vagy megúszós panel nincs az egész fejezetben. Szeretnék még Laura nevével találkozni, lehetőleg képregényborítókon, mert remek érzéke van a történetmeséléshez.
A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.
A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.
Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.
Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka.
Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.
A város idén saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra.
Egy gondosan megtervezett és kiváló minőségben elkészített matrica nem pusztán információt nyújt, hanem egyedi márkaélményt is kínál.
Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe miatt részesül elismerésben a szombathelyi önkormányzati képviselő.
Közigazgatási hatósági eljárást indítottak.
Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban.
A veszélyessé vált épületet a hétvégén társadalmi munkában bontják el. A téglákat lepucolják és az iskolában hasznosítják újra.
Győrben idén sem lesz rakétázás augusztus 20-án.
Az új szakmai stáb kialakításáig a csapat edzéseit Simon Ádám sportigazgató, szakmai vezető irányítja.
Nem volt jegye, balhézott, majd elővett egy éles tárgyat és szúrt.
20-án szinte fix a napos idő.
Sokan hajlamosak a takarítást szükséges rossznak, kötelező rutinnak tekinteni, amit minél hamarabb le kell tudni.