Hárompontos körmendi kérdés: kié lesz a város kulcsa?

ugytudjuk.hu 2019-09-22 18:30:00
Véget érhet a Bebes-korszak.

Alig két hónapja még kivihette volna a postás a győzelmi értesítőt a jelenlegi polgármesternek, Bebes Istvánnak, akkora volt a csend az önkormányzati választásokra készülve. Az unalmas hétköznapoknak azonban egy csapásra vége szakadt, amikor színre lépett egy városszerte közismert és népszerű személyiség, Patonay Imre. Aki bejelentette: függetlenként elindul a polgármesteri székért.  Ez már nagyot szólt, ám más érdekesség is akad Körmenden a fináléhoz közeledve.

A VÁLASZTÉK

A városban 4 csapat mérkőzik meg a 8 egyéni képviselői helyért. Listát 3 állított, érdekesség, hogy a Patonay Imre nevével fémjelzett Változás a városért civil szervezet nem.  Ez azt jelenti, hogy nem juthatnak képviselői mandátumhoz a kompenzációs listáról, vagyis csak a győzelem segíthet rajtuk. Akkor lássuk a medvét, vagyis az indulókat:

A Fidesz-KDNP polgármester jelöltje a 2002-től a város kulcsát birtokló Bebes István Géza. Itt a nyolc képviselő-jelölt, két kivétellel, a régi. A korábbiakhoz képest nem indítják Ferencz Gyulát és a volt alpolgármestert, Szabó Ferencet. Helyükre dr. Szabó Barna, illetve Belencsák István került. A kormánypárt színeiben indulók névsora (emelkedő körzeti sorrendben): Tóth Gábor, dr. Szabó Barna, Geosics László, Czvitkovics Gyula, Belencsák István, Faragó Gábor, dr. Hadnagy Ádám, Csák Tamás.

Az  Magyar Szocialista Pártot, a Lehet Más a Politikát, a Momentumot, a Demokratikus Koalíciót, valamint független civileket tömörítő Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a következőket indítja a választáson: Major Jenőné, Krallerné Kovács Mária, Wrzava Pál, Sárközi Ádám Zsombor, Köves Andrea, Nagy László Sándorné, Nagy László Sándor, Horváth Adrienn. AZ MMM- hoz tartozók amikor megtudták, hogy Patonay indul, lemondtak a polgármester-jelölt állításról.

A Változás a Városét egyesületet Patonay Imre független polgármester-jelöltként vezeti, képviselő-jelöltjei: Zsebe Ferenc, Ferencz Gyula, Szlávik Csaba, Pagony Péter, Fekete Tamás, Szép Dániel, Szendrey Sándor, Kárnics Ferenc.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom sem állított polgármester-jelöltet, holott sokan, főleg kormánypárti körökből, erre számítottak. Bana Tibor országgyűlési képviselő, választókerületi elnök közleményében a kérdés kapcsán a következőket írta: Patonay személyében megfelelő és esélyes kihívója akadt Bebes Istvánnak, így Patonay Imrét támogatja a Jobbik. Jelöltjeik: Holecz Ferenc, Holecz Péter, Bedők Zsolt, Takó Péter, Auer Miklós, Gubics Anikó, Deák Lajos, Gampel István.

EGY KIS TÖRTÉNELEM

Ez tehát a körmendi mezőny. De mi a pálya most? – teszi fel egyre több körmendi a kérdést. Tény, nem könnyű eligazodni az érdekek szövevényében, az intrikus kisvárosi közegben, de némileg segíthet a múlt felidézése. Körmend a rendszerváltáskor baloldali kötődésű város volt az itt működő gyárak nagyüzemi munkássága és a Határőrség központja révén. Meglepetésként hatott, hogy az első szabad választásokat a Magyar Demokrata Fórum jelöltje, Farkas József nyerte meg. De már ekkor a legszervezettebb pártnak az MSZP számított, így nem csoda, hogy két ciklusban is megszerezték a várost. Nyolc éven át Honfi József volt a polgármester. A szocialista aranykornak Bebes István 2002-es győzelme vetett véget. Bebes már előtte ismert volt a vasi politikában, országgyűlési (listás) képviselőként is ténykedett. Érdekesség, hogy a mostani két fő rivális egyazon akolból, a kosárlabdásból került ki. Patonay sikeres helyi edzőként, majd a nemzeti válogatott kapitányaként lett országosan is ismert, Bebes pedig a csapat tagjaként. Bebes István immáron 4 önkormányzati cikluson van túl, most nekivág az ötödiknek. Munkásságának értékelése nem e cikk tárgya, de az megállapítható: 17 év alatt megkerülhetetlenné vált a városban, 'vigyázó szemét" rajta tartja a sporton, a civil szektoron, a helyi vállalkozásokon. Erős, hozzá kötődő holdudvart épített ki. Politikai szempontból módfelett sikeres éveket tudhat maga mögött, mivel hatékonyan morzsolta fel politikai ellenfeleit, leglátványosabban a szocialistákat. A pálya most is neki lejt, de Patonay felbukkanása érzékelhető zavart okozott a rendszerben.  

PATONAY-BEBES MECCS A PALÁNK ALATT

Patonay Imre, ellentétben Bebes Istvánnal, nem profi politikus. Ráadásul nincsenek városvezetési tapasztalatai. Így színre lépése bizonyos fokig meglepetés. A körmendi helyzetre rálátó források szerint viszont jó, ütőképes csapatot állított ki. Ismert embereket, közte egykori sporttársait nyerte meg az ügyének. Neki kedvez a kétszereplős küzdelem is, mivel a szavazatok nem oszlanak meg.  Bemutatkozásakor azt mondta, hogy csapata erejében bízik. „Voltam iskolaigazgató, szövetségi kapitány és a helyi csapat szakmai vezetője, mindezt tettem egy időben. És mégis, mindhárom területen sikert értünk el. Azért, mert a szakterületükön legjobb emberekkel vettem körbe magamat. Győzelmem esetén most is ez a tervem". A Bebes-Patonay párharc érdekes mellékszála, hogy Patonay, nyilatkozata szerint, jobboldali szemléletű ember, így nehéz lenne támadni kommunista elhajlásokkal. Neve már önmagában nagy vonzerő lehet, megmozdíthatja az alvó szavazó bázisokat is. Ráadásul nemrég nagyformátumú szövetségese akadt, dr. Németh Attila, ismert főorvos személyében. Aki nyilvános posztban állt ki Patonay támogatása mellett. Nem lebecsülendő megnyilatkozás ez: iparági források szerint a főorvos akár magas kormányzati tisztségre is esélyes lehet az EMMI átalakítása kapcsán.    

MINDENKI KÖRMENDI

Az MMM szintén több egyéni mandátum megszerzésében reménykedik. Helyi koordinátoruk, Nagy László, aki egyben az MSZP körmendi szervezetének az elnöke, azt nyilatkozta több fórumon, hogy a szervezet magáénak tudhatja a DK, a Momentum és az LMP, valamit több civil szervezet támogatását. Az MMM tárgyalt a Jobbikkal a közös indulásról, de ez meghiúsult. Ez elvileg kedvező lenne a hatalmi pozícióból versengő polgármesternek, de sem az MMM, sem – meglepetésre - a Jobbik nem állított önálló polgármester-jelöltet. Mi több, közölték, hogy számukra elfogadható Patonay személye. Így a körmendi polgármester választás Bebes-Patonay párharcra szűkült. A városban napi téma a küzdelem, aminek kimenetelét nehéz megjósolni. A hatalmi pozíció eleve előny, Bebes István számos győztes harcot megvívott már. De ellenfele is elszánt és sikeres ember, nem véletlenül volt egy időben sportágának élén az országban. Vagyis a küzdelem nyílt, bármi lehetséges. Hogy folytatódik, vagy véget ér a Bebes-korszak, azt a körmendi polgárok döntik el majd október 13-án.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.