Három szombathelyi játékos is bekerült a női labdarúgó-válogatott bő keretébe

Kovács Lilla 2020-09-08 14:27:37
A Haladás-Viktória FC két labdarúgója biztosan utazhat az EB-selejtezőkre, egy játékos pedig a tartalékosok közt kapott helyet.

Bíró Barbara, Horti Boglárka és Fördős Beatrix is meghívott kapott Markó Edinától, a női A-válogatott szövetségi kapitányától. A magyar csapat Svédországban és Lettországban játssza két EB-selejtezőjét, a mérkőzésekre 23 fős kerettel utaznak, ennek Bíró és Horti már biztos tagja. Fördős a tartalékok közt kapott helyett másik hét fiatal játékossal. Ők az edzőtáborban bizonyíthatják, hogy lehet rájuk számítani, ha az utazó keretből valaki mégsem tudná vállalni a játékot. 

 

 "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy lejátszhassuk az előttünk álló két idegenbeli mérkőzést" – nyilatkozta Markó Edina az MLSZ.hu-nak.

 

Ebben a helyzetben egy megoldandó feladatot látok. Azt erősítem a lányokban is, hogy minden tényezőt ki kell zárnunk és arra készülnünk, hogy le tudjuk játszani a találkozókat. De persze az egészség a legfontosabb! Sok a bizonytalanság, de mi mindenképp játszani szeretnénk. Ez után legközelebb októberben, hazai pályán fogadjuk Szlovákiát, már csak ezért is fontos lenne, hogy előbb találkozzon és tétmeccset játsszon a csapat. A keret összeállítását is megbonyolította a járvány, a légiósaink például nem jönnek haza az első, svéd meccs előtt. A teljes kerettel így csak két edzésünk lesz együtt, abból egy a mérkőzést megelőző hivatalos edzés. Az utazást megelőző edzőtáborba behívtam az itthon szereplő lányokat, akik még az itteni tréningeken bizonyíthatnak és bekerülhetnek az utazó csapatba is, például ha valaki nem tud hozzánk csatlakozni, pozitív lesz a tesztje.

 

A női A-válogatott szeptember 17-én Svédországban, majd 22-én Lettországban lép pályára Eb-selejtező mérkőzésen.

 

A női A-válogatott kerete:

Kapusok: Szőcs Réka (MTK Hungária FC), Bíró Barbara (Haladás-Viktória FC), Erős Evelin (Kelen SC)

Védők: Kovács Laura (SC Sand), Turányi Lilla (FC Bayer 04 Leverkusen), Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC-Telekom), Csiki Anna (Göteborg FC), Németh Hanna (Indiana University Athletics), Szemán-Tóth Barbara (MTK Hungária FC), Nagy Virág (Ferencvárosi TC-Telekom)

Középpályások: Kocsán Petra (MTK Hungária TC), Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC-Telekom), Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen), Csányi Diána (MTK Hungária FC), Rácz Zsófia (Astra-Alef HFC-Üllő), Zeller Dóra (FC Bayer 04 Leverkusen), Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC), Pusztai Sára (Ferencvárosi TC-Telekom)

Támadók: Zágor Bernadett (SKN St. Pölten), Vágó Fanny (Ferencvárosi TC-Telekom), Németh Loretta (MTK Hungária FC), Jakabfi Zsanett (Vfl Wolfsburg), Süle Dóra (SC Sand)

Tartalék játékosok: Barti Luca (FTC-Telekom), Schildkraut Fruzsina (DVTK), Varga Luca (MTK Hungária FC), Papp Luca (FTC-Telekom), Nagy Fanni (DVTK), Boros Kinga (DVTK), Demeter Réka (MTK Hungária FC), Fördős Beatrix (Haladás-Viktória FC)

 

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.