Három ittas sofőr ellen is vádalt emelt a szombathelyi Ügyészség

Kovács Lilla 2020-02-12 08:30:00
Egy kicsit ittas, egy ittas és egy nagy ittas ellen.

Három olyan ittas sofőr ellen is vádat emeltek, akik ebből kifolylag okoztak balesetet - derült ki a Szombathelyi Járási Ügyészség közleményéből.

Enyhén ittasan közlekedett közlekedett személygépkocsijával Sümeg felől Sárvár irányába a baleset reggelén, az a férfi, aki ellen most súlyos testi sértést okozó vezetés miatt emeltek vádat. Ittassága és fáradtsága miatt elaludt vezetés közben, áttért a szemközti sávba egy egyenes útszakaszon. Először a vádlott gépkocsijának bal oldali visszapillantó tükre ütközött a szembejövő, a balesetet jobbra húzódással elhárítani igyekvő gépjármű bal oldali tükrével.

Ezt követően a vádlott tovább haladt a szemközti sávban, ahol frontálisan ütközött a következő szembejövő vétlen autóssal, aki súlyos sérülést szenvedett a balesetben.

Az Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott. 

Ittas vezetés vétsége miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki ittasan okozott balesetet 2019 júniusában hajnalban, a 86. számú főúton.
A vádirat szerint a vádlott közepes fokban ittasan közlekedett a gépkocsijával Körmend felől Szombathely irányába, amikor ittassága miatt nem tudta követni az út vonalát, ezért egy jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szembejövő autóssal.

A vétlen járművezető könnyű sérüléseket szenvedett a balesetben.

A Szombathelyi Járási Ügyészség pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Vádat emelték még az ellen a sofőr ellen is, aki Kőszeg közelében ittasan, a piros jelzés ellenére behajtott egy vasúti átjáróba még 2018. októberében. 



A vasúti átjáróhoz érkezve a vádlott észrevette a fénysorompó tilos jelzését, meg is állt, majd mégis behaladt az átjáróba. Éppen ekkor érkezett Szombathely irányából egy személyvonat, aminek vezetője látta az átjáróban álló járművet, gyorsfékezést alkalmazott, azonban a vonat összeütközött a gépkocsival, amit a vasúti sín melletti füves területre lökött. A vonat a vasúti pályán állt meg.

A balesetben senki sem szenvedett sérülést.

A járművezető felelősségéről a Kőszegi Járásbíróság fog dönteni.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.