Legalább három fejezetet befejezett a Winds of Winterből George R. R. Martin a karantén alatt

Pintér Bence 2020-06-23 18:41:00
De messze még a vége.

Bár a Trónok harca tévésorozat tavaly végetért, a rajongók még mindig (és sokan 1996 óta) várnak arra, hogy George R. R. Martin a könyformában is végére érjen minden idők egyik legnépszerűbb fantasytörténetének. Martin híres arról, hogy nagyon lassan halad a sorozattal, amit eredetileg trilógiának tervezett, de amiről már tudjuk, hogy szeptalógia lesz, és aminek eleddig utolsó, ötödik kötete 2011-ben jelent meg.

Martin tehát az utolsó előtti, hatodik könyvön dolgozik most már évek óta, gyakorlatilag a tévésorozat kezdete óta: de az elmúlt hetekben haladt is vele rendesen.

Új blogposztja alapján a karantén miatt egy hegyi kabinban dolgozik, és csak az elmúlt másfél héten három fejezettel végzett, és az, hogy nem kell elutaznia Új-Zélandra a WorldCon nevű fantasztikusirodalmi találkozóra, azt is jelent, hogy annál is több ideje van írni. A készülő, Winds of Winter munkacímű könyvben most Cersei, Asha, Tyrion, Ser Barristan és Aero Hotah történeteivel foglalkozott egyébként.

Emellett persze mitn általában, most is foglalkozik tévés projektekkel: a Trónok harca-előzménysorozaton, illetve a Nnedi Okorafor Halálmegvető című fantasyregényéből készülő sorozaton dolgozik.

Szólj hozzá!

Magyar Péter: A Fidesz Vas megyében is a hulladékmaffia oldalára állt

A nagykölkedi gumihegy árnyékában fotózkodott a TISZA-párt miniszterelnöke.

A 4iG szerint nem a polgármester meghívását, hanem a komplett győri rendezvényt mondták le

Állításuk szerint levelük tartalma egyértelmű volt - néhány kérdés azért bennünk maradt.  

Győrújbarátra látogat Magyar Péter

Március 6-án pénteken láthatják a helyiek a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltjét.

Hónapok óta nem kaptak pénzt az SZKKA-nál gyakorlaton lévő diákok

A szombathelyi önkormányzat nemrég 20 millió forint támogatást adott a klubnak azért, hogy stabilan be tudják fejezni az idei bajnokságot.

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.