Hámori Ádám búcsúzott az olimpiai kvalifikációs ökölvívótornától

Farkas Bazsi 2020-03-16 10:55:00
Egyhangú pontozással kapott ki a kőszegi sportoló.

A nehézsúlyú Hámori Ádám első mérkőzésén egyhangú pontozással kikapott és kiesett a Londonban zajló európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótorna vasárnapi versenynapján.

A viadal honlapjának közvetítése alapján a kőszegiek 91 kilogrammos öklözője nem kezdte jól az örmény Narek Manaszjan elleni meccsét. Kétszeres U22-es Európa-bajnoki bronzérmes riválisa rendre jól állította meg balegyeneseivel a támadni igyekvő magyart.

A második menetben szintén Manaszjan volt a jobb, Hámori hiába küzdött, az örmény remek ütemben indított és sokszor talált is.

A harmadik szakaszban Hámori nagy lendülettel ment előre, és fáradni látszó ellenfele sokszor szabálytalanságokkal törte meg a dinamizmusát. A magyar nehézsúlyú az utolsó gongszóig küzdött, hajtotta riválisát, de hiába bizonyult jobbnak az utolsó három percben, az első két periódus miatt Manaszjan egyhangú pontozással győzött.

A vasárnapi öt magyar közül csak a 63 kilogrammban szereplő Fodor Milán tudott győzni, őt viszont már csupán egy győzelem választja el az olimpiai kvótától.

Hámorit megelőzően Tallósi Péter (81 kg), Szűcs Szabina (57 kg) és Oláh Eszter (69 kg) is kikapott és búcsúzott a további küzdelmektől.

- Borzalmasan csalódott vagyok. Rossz taktikával kezdtem a meccset és nem váltottam időben. Első menetben még a feltérképezésé volt a főszerep és kicsit belealudtam a meccsbe. Éreztem, hogy nem lesz így jó, de csak a második menet végére sikerült a váltás. Akkor már éreztem, hogy fárad és nem esik jól neki, hogy nagy tempót diktálok. Az utolsó menet előtt, mondták a sarokban, hogy menetet se kaptam. Felraktam mindent az utolsó menetre. Az volt az igazi énem, nagyon megkínoztam, láttam a szemein, hogy kétségbe van esve, egy nagy jobbos után azt se tudta, hol van, de rafináltan lefogott, kapaszkodott és így nem tudtam érvényesülni. Teljesen elfáradt, de én nagyon jó állapotban voltam. Egy intést is megért volna ez a nagy ölelkezés, akkor talán másképp is alakult volna a végeredmény. Volna, volna... Nagyon bosszant ez a meccs. Sajnálom, ez súlyos tanulópénz volt. Köszönöm, hogy sokan bíztattak, nagy erőt tudok ezekből a kedves szavakból meríteni - nyilatkozta Ádám, nevelőegyesülete Facebook-oldalának.

Szólj hozzá!

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.