Hamarosan megkezdődhet a Vasvárt elkerülő, 2x1 sávos út tervezése

Fehér Buda 2020-08-07 18:19:08
Összesen egy 4,5 kilométer hosszú útszakasszal segítenék levegőhöz jutni a várost

Megkezdődhet a 74. sz. főút Vasvárt elkerülő szakaszának tervezése az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. 123 millió forint értékű munkájával – írja a magyarepitok.hu uniós közbeszerzési adatokra hivatkozva. Az új útszakasz a 8. sz. főút és a 74. sz. főút összeköttetését biztosítja majd, így kelet felől lehet kikerülni Vasvárt.

Az új nyomvonalú elkerülőt 4,5 kilométeren építik majd ki, az útszakasz 2x1 sávos lesz, sávonként pedig 3,5 méteres széles. Az útszakaszon 90 km/h-val lehet majd furikázni. Az elkerülő Vasvár, valamint kismértékben Pácsony és Alsóújlak közigazgatási területeit érinti.

A magyarepitok.hu hozzáteszi, a nyomvonal a 74. sz. főút 71-es kilométerszelvényének környezetében tervezett szintbeni csomópontból indulva keleti irányból kerüli majd el Vasvár települést. A 2+500 km szelvény környezetében keresztezi majd a 7361. j. országos közutat, ahol egy közúti csomóponttot is kialakíanak majd. Az útvonal ezután külön szintű átvezetéssel keresztezi a 17. sz. Szombathely – Nagykanizsa vasútvonalat, majd a 162 méter hosszú, négytámaszú völgyhídon átvezetve csatlakozik szintbeni csomóponttal a 8. sz. főút 143+042 km szelvényéhez.

Az út tervezője egyelőre még nincs meg, de azt már tudni, hogy az lesz a feladata, hogy az M9-es autóút tervezett engedélyes tervi nyomvonalán a 2x1 sávos főúti elkerülő szakasz teljeskörű engedélyezési tervdokumentációjának elkészítése, továbbá az építési engedély és a kapcsolódó engedélyeket beszerezze.

Fotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.