Halálosan megfenyegették az Éljen Szombathely képviselőjelöltjét

ugytudjuk.hu 2019-10-18 10:35:00
György István Péter megdöbbentő levelet kapott.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Szombathelyen az október 13-ai önkormányzati választásokon az ellenzéki összefogás lenyomta a Fidesz jelöltjeit. Az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltje, Nemény András közel négyszáz szavazattal előzte be a FIDESZ-KDNP által támogatott Balázsy Pétert és a közgyűlésben is sikerült többséget szereznie az ellenzéki képviselőknek.

Az ember rögtön azt gondolná, oké, lezajlottak a választások, úgyhogy végre vége az eddigi leggusztustalanabb kampánynak, a komcsizásnak, a hazaárulózásnak. De úgy tűnik, van aki még most sem nyugodott bele a vereségbe.

Most ugyanis egészen megdöbbentő dolog történt: durva, fenyegető üzenetet kapott az Éljen Szombathely! volt képviselőjelöltje, György István Péter (akinek egyébként nem sikerült megnyerni a körzetét). A levélhez egy rajzot is mellékeltek, amelyen egy ember lóg egy akasztófán, mellette pedig "fox" felirat látható. Tehát az üzenet lefordítva: "lógni fogsz". György István Péter ezt Facebook-oldalán közölte:

"A 2019. évi önkormányzati választás margójára
 

„Alea iacta est” – A kocka el van vetve – A szombathelyi Caesar átlépte a Rubicont és életem kioltásával fenyeget.
Úgy tűnik még nem ért véget ez a durva, embereket megalázó és uszító kampány. Ismert az eredmény, Szombathelyen győzött az Éljen Szombathely! választási szövetség és dr. Nemény András személyében hivatalosan is új polgármestere van Szombathelynek. A város képviselő-testületében is többségbe került a szövetség. Ezek a tények. Úgy tűnik egyesekhez még mindig nem jutott el a hír, vagy nem óhajtják tudomásul venni.

 

Arról már korábban beszámoltam, hogy Szombathely 1. választókerületben az Éljen Szombathely! jelöltjeként kihelyezett választási plakátjaimat egészen durva módon megrongálták. Gondolnánk, hogy az elkövető, vagy elkövetők a kitűzött céljukat elérték és az eredmények ismeretében megnyugszanak. Aki azt hiszi, hogy így van, velem együtt téved. Most egy egészen durva, életellenes fenyegető levél érkezett címemre. Meglehetősen primitív, de érhető rajzzal, ami nem másról szól, minthogy lógni fogok. Nyilvánvaló az ilyen jelzések bárkit óvatosságra intenek. A szükséges jogi lépéseket megtettem, mert a levélíró átlépte a Rubicont. Az ilyen fenyegetőzésre már nem lehet legyinteni és jó heccként felfogni.
Világosan látszik, hogyha az embereket folyamatosan uszítják, akkor az erőszak az utcákon is folytatódik, akár egy ilyen szintre is eljuthatnak. Egyetlen szikra is elegendő ahhoz, hogy tettlegességig fajuljanak az események. Ez pedig már eléggé távol van a demokratikus berendezéstől."

Security Check Required

null

Úgy tűnik, kifejezetten hatásos a kormány uszítása, gyűlöletkampánya. Olyannyira, hogy emberek lazán küldenek halálos fenyegetéseket azoknak, akik másképp gondolkoznak, mint ők. És ez mélységesen elszomorító, egyben hátborzongató.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?