Hazai pályán fogadta a szombathelyi Haladás a Mezőkövesd Zsóryt. A mérkőzés a héten, hosszan tartó súlyos betegség után 26 éves korában elhunyt Haladás-törzsszurkoló, a Haladás Szurkolói Kör tagja, Samu Kornél emlékére egyperces gyászszünettel kezdődött, írják a csapat honlapján.

A mai meccsre Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője szinte teljesen lecserélte a a csapatot, így ma először lépett pályára tétmérkőzésen az Újpestről igazolt bal oldali védő, Mohl Dávid. A vasiak kezdték jobban a mérkőzést, az első félidőben ők birtokolták többet a labdát, a borsodiak inkább a védekezésből indított kontrákra rendezkedtek be. A szombathelyiek igyekeztek nagy nyomást helyezni a mezőkövesdi kapura, a széleken gyakran a vendégek mögé is kerültek, de az utolsó passzokat elrontották. A félidőben mindkét csapat erősen játszott, habár egyik fél sem talált bele a hálóba.

Szünet után is folytatódott a nagy küzdelem, a Haladás irányította a mérkőzést, a Mezőkövesd minden erejét lekötötte a védekezés. A hazaiak többször is ígéretes helyzetből végezhettek el szabadrúgást, ám ezekből nem sikerült komoly helyzetet kialakítaniuk. A hajrában egyre elkeseredettebben támadott a Haladás, ám a vendégek rendületlenül verték vissza minden próbálkozásukat. A meccs utolsó perceiben aztán a Mezőkövesd letámadta a Haladást, kegyetlen gólt lőttek a szombathelyieknek.Továbbjutott a Mezőkövesd 1-0-s összesítéssel.

SZOMBATHELYI HALADÁS-MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 0-1 (0-0)
Szombathely, játékvezető: Molnár A.
Haladás: Gyurján - Schimmer, Saláta, Kolcák, Mohl - Holdampf - Funsho, Golodiuk, Rui Pedro, Németh Márió - Ivanov
Mezőkövesd: Dombó - Eperjesi, Hudák, Katanec, Vadnai - Tóth B., Vajda, Koszta, Tóth M. - Dragóner, Moutari.
A Haladás cseréi: Rózsa, Dausvili, Tamás, Mészáros, Gaál, Ofosu, Rabusic




















A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.
A gyanú szerint fizetés nélkül vehettek igénybe többen is szolgáltatásokat.
Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.
Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.
Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.
Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.
A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.
Hétfő délelőtt ezt az egyetlen napirendi pontot tárgyalja a győri testület.
Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.
Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.
A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.
Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.
A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.
Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.
A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.
Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás.
Akár 3 milliárd forint is lóghat a levegőben.
A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.
Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.
