Hagyta ittasan dolgozni beosztottját, aki belehalt a munkahelyi balesetbe

Papp László Tamás 2020-12-18 01:51:25
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés a vád.

A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt egy 46 éves férfi ellen, aki kivitelezőként és műszaki vezetőként egy családi ház építését vállalta, majd az építkezés során egyik munkavállalója balesetet szenvedett és elhunyt. A vádirati tényállás szerint a 46 éves férfi már több mint húsz éve foglalkozik cégvezetőként építkezések kivitelezésével, és a sértett is már több mint tíz éve volt a munkavállalója – közli a megyei főügyészség.

A vádlott 2018 nyarán vállalta el egy Sopron közeli kisvárosban egy családi ház felépítését generálkivitelezőként, és ő lett a felelős műszaki vezető is. 2018 novemberének egyik napján az építkezésen két kőműves a tetőtérben végzett szigetelési munkákat, míg a sértett a földszinten dolgozott, és ő keverte az anyagot a tetőtérben dolgozóknak is. A megkevert anyagot a tetőrében egy szűk, 55 cm-es, sötét folyosón lehetett eljuttatni a kőművesekhez, ahol a közlekedést az alacsony belmagasság és a tetőszerkezet belógó gerendái is nehezítették.

A tetőtérben szigetelésként már kőzetgyapot táblák voltak rögzítve, melyek azonban nem voltak alkalmasak a leesés elleni védelemre, csak hamis biztonságérzetet keltettek a sértettben. A munkavégzés közben a sértett és az egyik kőműves alkoholt is fogyasztott, amit a terhelt észlelt is, azonban más intézkedést nem tett. A délelőtti órákban a sértett egy vödör ragasztót vitt fel a tetőtérben, mikor nekiesett az egyik kőzetgyapot táblának, azt átszakította, több mint három métert zuhant, és olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. 

A terhelt, mint munkahelyi vezető, és mint a munkáltató képviselője több, a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtéséről rendelkező jogszabályt megszegett, ezért őt az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. A bűncselekmény büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés.

Szólj hozzá!

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.