Ha esetleg nem tudnád: Csütörtökön kezdődik a Savaria Karnevál Szombathelyen!!!

Farkas Bazsi 2018-08-22 19:02:00
Több, mint 400 program lesz.

A csütörtök esti nyitó ceremóniával kezdődik Szombathelyen a XIX. Savaria Történelmi Karnevál, amelynek három napja alatt több mint 400 programba kapcsolódhatnak be a résztvevők - írja az MTI.

A nyitóceremóniát követően a Fórum színpadon a Savaria Szimfonikus Zenekar ad koncertet, a Ferences-kertben pedig ismét lesz tüzes játék. Több mint ezren vonulnak fel pénteken és szombaton este idén is római légiós katonai hagyományőrzők felvezetésével különböző történelmi korokat idéző jelmezekben, dobosok, zenészek, gólyalábasok és tűznyelő, tűzfújó mutatványosok kíséretében. 

Hangsúlyosan szerepel a jelmezes felvonuláson a Mátyás király-emlékévhez is kapcsolódva a reneszánsz kor bemutatása. 

Ismét kinyit az Öreg Város Vására, a Borok utcája, a Sörtér, a Művészetek utcája, a Történelmi Témaparkban a különböző katonai hagyományőrző csoportok bemutatóit láthatja a közönség és látványos fizikai kísérleteket is bemutatnak.

A karneválszínház Alain René Le Sage Szerelmi üzletek című komédiáját mutatja be Valló Péter rendezésében, a Weöres Sándor Színház művészeinek közreműködésével. 

A négyszáz program között számos könnyűzenei koncert közül válogathatnak a karneválozók.

Ha éppen nem tudsz elmenni a Karneválra, akkor tarts az Ugytudjukkal! Folyamatosan jelentkezünk élőben a Facebookon, ott leszünk mindenhol!!!

Fotó: karnevalsavaria.hu

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.