Nehéz helyzetben a Savaria mozi! Hiába nyitottak ki, nincs film, amit játszanak

Székely Zoárd 2020-07-15 17:45:19
Júliusban eddig alig 600-an moziztak náluk, ez a szám tavaly több, mint 3000 volt.

A veszélyhelyzet megszűnésével június 25-től ismét megnyíltak az AGORA-Savaria Filmszínház mozitermei. A világjárvány hatásai azonban továbbra sem múltak el, sőt egyre közelebb kerülünk egy következő hullám kirobbanásához. Ennek kapcsán Mayer Rudolf, az AGORA-Savaria mozi vezetője válaszolt néhány kérdésünkre, hogy megtudjuk, jelen körülmények között milyen nehézségekkel néz szembe a filmszínház.

"A fő probléma jelenleg az, hogy nincs új filmmegjelenés, a forgalmazók nem indítanak új filmeket, amíg fennáll a második hullám veszélye"

- árulta el a szakmai vezető.

Ebben a hónapban két új filmet még biztosan vetítenek a mozikban: a gyerekkorunk kedvenceit felidéző animációs Scooby! (premier: július 23.) és a legújabb magyar rendezésű Pesti Balhé (premier: július 30.) premierjét nem fogják törölni a műsorról, ám az augusztusra tervezett Tenet és Mulan bemutatója a kormányintézkedések függvényében változhat.

Emellett most hétvégén, azaz július 17-19. között rendezik meg a Vissza a moziba! fesztivált, melynek keretében hét várva várt filmet mutatnak be országszerte, az ezt követő VII. Vertigo Filmhét során pedig a szerzői filmek mellett olyan Oscar-jelölt alkotásokkal várják a közönséget, mint a Judy (07.23.), A szoba (07.25.), vagy az Én, Tonya (07.26.).

Kérdésünkre a mozgókép szakági vezető elárulta, hogy eddig a hónapban, azaz július 1. és 13. között 593 eladott jegyet számoltak, tavaly viszont ugyanebben az időintervallumban 3288 volt a júliusi nézőszám. 

"Átlagosan 6-7000 nézőnk van egy hónapban, ez a szám év végére viszont megközelíti a 9-10 ezret is"

- tette hozzá a mozi vezetője, aki aggasztónak találja a koronavírus hatásait az iparra.

"Nehéz kitalálni B tervet, elvégre a mozik iszonyatosan függnek a filmstúdióktól és a forgalmazóktól egyaránt, mert ha nincs filmpremier, vagy ha be kell zárni a járvány miatt, akkor nem tudunk alternatívát kínálni"

Kíváncsiságból megkérdeztük, milyen hatással van az online streaming-szolgáltatók egyre nagyobb népszerűsége a mozi látogatottságára, hiszen a karantén ideje alatt jelentősen megugrott a Netflix és HBO Go előfizetők száma.

"Mindig voltak versenytársak, eddig a filmszínház mindent túlélt - azt a varázst, azt a közösségi érzést, amit a mozi nyújt, semmi nem tudja visszaadni. Emellett mindig képes a megújulásra, az embereknek pedig mindig lesz igénye, hogy moziba járjanak, ez ezután sem fog változni."

- válaszolta Mayer Rudolf.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.