Szinte üresen áll a körmendi ipari park

Nagy Donát 2020-09-17 08:33:00
A 70 hektáros, osztrák kézben lévő terület egyre elhanyagoltabb benyomást kelt.

Körmend önkormányzata még 2004-ben jelölt ki a város északi, észak-nyugati határában iparfejlesztési területet, ami 2005-ben kapta meg az Ipari Park címet. Az elmúlt 15 évben azonban láthatóan alig települt ide munkáltató. Pedig egy 2015-ös, Körmend integrált településfejlesztési stratégia c. megalapozó vizsgálatban azt írják, hogy

A helyi gazdaságfejlesztés központi szereplője a Körmendi Ipari Park, amelynek fő célja elősegíteni a
működő tőke beáramlását, valamint annak növekedését, ezzel munkahelyeket teremtve, és azt hosszú távon megtartva. 

A területre érkezve egy bebarnult tájékoztató tábla fogad minket, de beljebb sem jobb a helyzet. A járdaszakasz feltöredezett, a résekből gaz tör elő, a korlátok lassan kidőlnek. 

A táblán és az interneten fellelhető valamennyi e-mail címre elküldtük a területtel kapcsolatos kérdéseinket. Többek között azt szerettük volna megtudni, mekkora az érdeklődés az ipari park iránt, hogyan próbálják értékesíteni a területet, illetve a karbantartásra vonatkozóan is szerettünk volna információhoz jutni.

A leveleinkre sehonnan sem érkezett válasz. Egy héten később a fellelhető telefonszámokkal próbálkoztunk, ilyen formában sikerült is elérnünk egy illetékest, aki azt ígérte, a kérdéseinket priorizálják, és hamarosan választ kapunk rájuk. Ennek több, mint két hete, de azóta sem jelentkezett senki.

Így Galamb István, az itt található néhány épület egyikének, az Inkubátorháznak a vezetője segített ki minket információkkal.

Galamb azt mondja, a terület egy részén például - jobb híján - haszonnövényeket termesztenek. Ő úgy tudja, az egyes telkeket sokszor adják-veszik, de épülni nem épül semmi, ami azért is probléma, mert így új munkahely sem létesül.

Annak ellenére, hogy nekünk van egy együttműködési szerződésünk az Ipari Parkkal, semmilyen együttműködés nincs. Az Ipari Parkban bármilyen tevékenység beindításától elzárkóznak.

- furcsállta a helyzetet Galamb.

Azt állítja, nem csoda, hogy nincsen érdeklődő a területekre. Elmondása szerint sokszor van gond a szennyvízzel, illetve megfelelő mennyiségű áram sincsen bevezetve a területre. A manapság elvárható internet és vezetékes telefon szolgáltatás sem elérhető, ahogyan például a gázrendszer sincsen teljesen kiépítve. A közvilágítás szintén minimumon üzemel.

Mivel nemrég a körmendi önkormányzat több, mint 300 millió forintból épített egy új utcát a területre, ezért a hivatalt is megkérdeztük, mit tudnak a fennálló problémákról.

A Körmendi Ipari Park magántulajdonban van, így a feltett kérdésekre érdemi információval a tulajdonos tud szolgálni az Ön részére. Az ipari park fenntartása is a tulajdonos feladata, akárcsak a céghez kapcsolódó PR-marketing feladatok ellátása.

Szeretném Önnek jelezni, hogy az Ön által említett 316 millió forintos fejlesztést az Önkormányzat a saját tulajdonában lévő területeket is érintően végezte el, éppen azért, hogy az infrastruktúra fejlesztésével saját ipari területeket alakítson ki a magántulajdonban lévő Ipari Park mellett. A beruházás során megtörtént az iparterületek alapinfrastruktúrájának kiépítése, felújítása, valamint a közlekedőfelület kialakítása.

Mindezek mellett pedig megtörtént a csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítése és felújítása is, mely természetesen pozitívan érinti az Ipari Parkban lévő 17 db működő vállalkozást is, melyek több száz körmendinek nyújtanak biztos megélhetést.

A beruházást követően már ipari tevékenység folyik az újonnan feltárt területeken, újabb munkahelyeket létrehozva Körmend városában. Bízunk benne, hogy az M8-as gyorsforgalmi út megépülése további lökést adhat a város gazdasági fejlődésének még több munkahelyet létrehozva ezzel településünkön.

- írják válaszukban.

Azaz hiába van egy nagy területű ipari park a város mellett, azzal a város nem rendelkezhet, nem reklámozhatja, a vállalkozások invitálására sincsen ráhatása.

Az osztrák tulajdonost pedig egy esetleges érdeklődőnek - példánkból kiindulva - nem lehet egyszerű elérni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?