Gyűjtőkampányt indít a Néprajzi Múzeum a karanténos tárgyaink összeszedésére

Nagy Donát 2020-04-17 08:00:00
Az online gyűjtőkampány célja közösen dokumentálni a koronavírus miatt megváltozott hétköznapokat a tárgyi világon keresztül.

A karanténtárgyak elnevezésű kampányban a Néprajzi Múzeum kezdeményezésére az emberek közösen dokumentálják a koronavírus miatt megváltozott hétköznapjaikat, tárgyakon keresztül. A cél, hogy a múzeum száz év múlva is megmutathassa, milyen volt a karantén idején élni 2020-ban. A megváltozott jelen tárgyi lenyomatait keresik tehát, a jövő számára - olvasható a közleményben.

Mint írják, a néprajz nemcsak letűnt korokról, hanem kortárs világunk társadalmi és kulturális változásairól is fontos dolgokat tud elmondani, a koronavírus-járvány már most kortörténet, az emberek által megtapasztaltak pedig hosszú távon is meghatározók lesznek. "A Néprajzi Múzeum kivételes adottsága, hogy egyszerre történeti, de ugyanúgy jelenkori irányultságú is. Társadalmi múzeumként elkezdjük tehát felépíteni e történelmi időszak online emlékezetét, és egyben tovább erősítjük a kapcsolatot közönségünkkel" - idézi a közlemény Kemecsi Lajos főigazgatót.

A csoport tagja lehet bárki és karanténtárgy lehet bármi:

  • ami otthon tart;
  • ami kijuttat;
  • ami korlátoz;
  • ami szabaddá tesz;
  • ami hiányzik;
  • ami védelmez;
  • ami veszélyt jelent;
  • amit megtaláltál;
  • amit elvesztettél;
  • amit megszereztél;
  • amit kidobtál;
  • amit létrehoztál;
  • amit átalakítottál;
  • ami kifejezi a karanténnal kapcsolatos érzéseidet, gondolataidat;
  • ami nem egészen tárgy, de mégis a karantén miatt lett része életednek;
  • és bármi, amire ők nem gondolnak, de szerinted bekerülhet a #karanténtárgy gyűjteménybe.

Az e-mailen beérkező fotókat a történettel és a beküldő nevével egy nyilvános Facebook-csoportban teszik közzé, valamint archiválják a Néprajzi Múzeumban, későbbi felhasználás céljából. Bővebb információ a kampányról a www.neprajz.hu weboldalon található - áll az összegzésben.

Címlapkép: neprajz.hu

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.