Győzelemmel hangolt az SZKKA a bajnokságra az NB I újonca ellen

ugytudjuk.hu 2020-08-07 18:02:00
A korai időpont és a nagy hőség ellenére szép számban látogattak ki a szurkolók az Aréna Savariába, ahol az SZKKA NB I-es csapata az élvonal újoncát, a fiatal tehetségekből álló Boglári Akadémia-SZISE együttesét verte 35-31-re egy remek meccsen.

Az SZKKA honlapján közölt beszámoló szerint a csapat legfrissebb igazolása, Marija Agbaba góljával kezdődött az edzőmeccs, majd egy labdaszerzés után a másik nyári érkező, Orbán Adrienn bombázott a léc alá. A vendégek gyorsan próbálták befejezni a támadásaikat és könnyű gólokkal az ötödik perc elejére egyenlítettek is 3-3-ra.

Pődör Rebeka hetesével és Orbán szemfüles találatával újra elhúztak a hazaiak három góllal, de a NEKA pillanatok alatt felzárkózott, ezért Marosán György vezetőedző  magához rendelte az övéit. Az SZKKA szép akcióira gyorsan válaszoltak a vendégek, így továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok.

A 19. percben a vendégek mestere kért időt. A rövid szünet után Orbán pókhálózta ki a jobbfelsőt, így háromra nőtt a szombathelyi előny: 13-10. A Boglári Akadémia ismét gyors gólokkal, könnyedén közelebb jött (15-14), ezért a 24. percben Marosán megint rendet tett a fejekben. A folytatásban Csire Fanni három gólt dobott zsinórban, majd Horváth Petra és Bandelier is a kapuba bombázott, így a szünetben öt góllal, 22-17-re az SZKKA vezetett.

Két perc telt a második félidőből, amikor Csire volt eredményes, de aztán feljött háromra a vendégcsapat, 24-21. Horilszka és Horváth is betalált, de a fiatal tehetségekből álló ellenfél nem hagyta magát, zsinórban szerzett hat góllal a 46. percben átvette a vezetést, 26-27. Megrázta magát az SZKKA, Horváth egyenlített, majd Szendrei két gólja után újra két gólt volt a szombathelyi előny, 29-27. Tomasevics szokás szerint remekel a kapuban, Horváth Petrára pedig nem volt ellenszere a vendégeknek, nyolcadik góljával újra néggyel vezettünk az 55. percben. A hajrában Agbaba is megszórta magát, így végül 35-31-es győzelmet aratott az SZKKA a Boglári Akadémia-SZISE elleni edzőmérkőzésen. 

SZKKA – Boglári Akadémia-SZISE 35-31  (22-17)

Aréna Savaria, 400 néző

SZKKA: Tomasevics – Csire 5, Bandelier 3, Pődör 3/1, Horilszka 4, Agbaba 4, Orbán 3 Csere: Mayer 3, Horváth P. 8, Szendrei 2, Tóth, Varga N., Kozma.

Boglári Akadémia-SZISE: Vajer – Takó 3, Juhász 1, Kajdon 6, Kukucska 3, Nagy, Bánhidi 1 Csere: Koronczai 1, Mlinkó 2, Vámos 3, Faragó 4, Németh 1, Farkas 4, Kocsis 1.

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.