Győr lesz a női kosárlabda Európa Kupa egyik buborékhelyszíne

Vágvölgyi Bálint 2020-12-19 12:19:41
A január 19. és 22. között sorra kerülő tornákról az első két helyezett jut a legjobb 16 közé.

Az UNI Győr lesz a házigazdája a női kosárlabda Európa Kupa A csoportjának, amelynek küzdelmeit buborékrendszerben bonyolítják le.

A nemzetközi szövetség (FIBA) pénteki közleménye szerint ebben a négyesben a győriek mellett az Atomerőmű-KSC Szekszárd, a török Bellona Kayseri Basketbol, valamint az ukrán BC Prometey szerepel. Az Aluinvent DVTK Ankarában a B csoportban játszik majd, a házigazda Orman Genclik mellett a svéd A3 Basket Umea, valamint az izraeli Ramla ellen. A VBW CEKK Cegléd a C csoportban ugyancsak Törökországban, Antalyában a vendéglátó Hatay mellett az orosz Sparta&k M.R. Vidnoje, és a szintén török Adana ellen lép pályára.

A január 19. és 22. között sorra kerülő tornákról az első két helyezett jut a legjobb 16 közé, a nyolcaddöntőket és a negyeddöntőket is buborékokban rendezik meg március 16-18-án.

Címlapfotó: gyorikosar.hu

Szólj hozzá!

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.

Hűsítőpont nyílt Győr belvárosában a kánikulai napokra

Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.

Görög Ibolya tartott protokoll-tréninget a győri GYHG munkatársainak

A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását

A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.