Rövid protokoll-eseménnyel kezdődött az ötödik lakótelepi nap a Százholdon, vagy ahogy mindenki ismeri, a KISZ-en. Puskás Tivadar egy emléklapot is átadott az eseményt szervező Vörös Pálnak, aki a KISZ-Lakótelepi Egyesülettel most már hagyományt teremtve készülnek különböző családi programokkal.

Nemény András, a körzet képviselője pedig megköszönte a sok segítséget Vörös Pál mellett Németh Ákosnak is, aki a Százholdért Civil Társaságot képviseli. A vele egy színpadon álló Puskás Tivadarra is utalt: két napja még egymással vitatkoztak közgyűlésen, most mégis mindketten együtt örülnek a KISZ-lakótelep lakóival.

Ezek pedig a délutáni programok:
14 órakor kezdődik a Dési iskola műsora, közben zajlik addig a főzőverseny, valamint a mentők bemutatója újraélesztési gyakorlattal.
16 órakor salsa bemutató lesz, majd a főzőverseny eredményhirdetése és amit ilyenkor csupa nagy betűvel szokás írni: TOMBOLA!
18 órakor fellép Joci Fater és a barátok, 19 órakor pedig a Mokka.

Egész nap ingyenes gyerekprogramok, ugrálóvár, fajátékok, körhinta, rajzverseny és ami a legfontosabb, jó idő várja a kicsiket és a nagyokat. A helyszín a Szent Gellért utca és a Károly Róbert utca felől megközelíthető sportpálya.
Itt pedig néhány kép a délelőtti gyerekprogramokról, valamint a Kőrösi és a Gazdag Erzsi óvodák műsorairól:
















December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.