Gulyás Gergely: már biztosan megkapják az adóvisszatérítést a gyermeket nevelők

Fehér Buda 2021-09-29 10:56:00
A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nincs olyan forgatókönyv, hogy ne érje el a magyar gazdaság az 5,5 százalékos növekedést.

Szerdán délelőtt kormányinfót tart Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter, és Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő. Gulyás bejelentette, hogy már biztos, hogy

idén eléri a magyar gazdaság az 5,5 százalékos növekedést, de a 7 százalékos emelkedést is kilátásba helyezte.

A miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett, hogy ha elérjük az 5,5 százalékot, akkor a személyi-jövedelemadót a gyermekes családoknál mindkét szülő visszakapja.

Gulyás arról is beszélt, hogy Magyarország 10+5 évre kötött megállapodást a Gazprommal, így biztosítják a rezsicsökkentést. Az új szerződés Gulyás szerint lényegesebb kedvezőbb az új szerződés azzal szemben, mint ami most jár le, így a magyarok a 40 százalékát fizetik annak, mint amit az európai árak alapján kellene.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A kormányinfón kiderült, hogy holnap kihelyezett kormányülést tartanak, Hajmáskéren. A kormány itt majd egy hadgyakorlatot tekint meg, amit a németekkel közösen tartanak

A Mandiner feltette a kérdést Gulyásnak, hogy mit gondol arról, hogy egyre durvább a politikai hangnem az országban. A miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy sajnálatosnak tartja, majd hozzátette, hogy szerinte Gyurcsánynak jó lenne visszatérnie a polgári viselkedéshez. 

Az ATV kérdésére, hogy mit szólnak ahhoz, hogy több mint 600 ezren szavaztak le az előválasztáson, azt mondta, hogy ez a választásra jogosultak nagyjából 8 százaléka, ilyen támogatottsága van ma az ellenzéknek itthon. Arra kérdésre, hogy láthatóan a kormány arra készül, hogy Karácsony Gergely lesz az ellenzéki miniszterelnök jelölt azt felelte, hogy a kormány szerint nincs verseny az ellenzékiek között. Szerintük előre lejátszott a meccs, ezért várják előre Karácsony győzelmét.

Gulyás védelmébe vette a gyermekvédelmi törvényt, elmondta, hogy a kormány nem tud eleget tenni az Európai Bizottság jelenlegi kéréseinek, majd hozzátette, hogy erre egyébként nincs is jogi alapja a bizottságnak. A miniszter szerint viszont minél hamarabb meg kell állapodnia a bizottságnak a helyreállítási alapról azokkal az országokkal, amelyekkel még nem tették.

Arról, hogy a jövő év tavaszán tartsák a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazást, az országgyűlési szavazással együtt azt mondta, támogatják a kezdeményezést.

"Ellenzéki javaslatok is lehetnek jók, ellenzéki javaslatokat is lehet támogatni" - tette hozzá, tehát tavasszal szavazhatunk a Fudan egyetemről is.

Meghatározza majd az európai és a magyar politikát is, hogy milyen lesz a német kormány. Gulyás szerint egyelőre nem tudni, hogy milyen koalíció fog majd felállni, várhatóan decemberben, de arra nem számítanak, hogy az új német kormány annyira kiáll majd Magyarország mellett, mint Angela Merkel tette.

Felmerült a kormányinfón az a kérdés is, hogy keresztet vethetünk-e a Norvég Alapra, mire Gulyás annyit válaszolt, hogy mindenki egészen biztos lehet benne, hogy a norvégok fizetni fognak. Az oltakozás alakulására azt mondta, hogy a kormány mindenki számára biztosította a lehetőséget, ennél többet egy demokratikus társadalomban nem tudnak tenni. „Mindenki felelős önmagáért” –mondta a miniszter. Azt azért kilátásba tette, hogy bizonyos szolgáltatásokat a jövőben csak oltási igazolvánnyal lehetne igénybe venni. Kórházban jelenleg többen vannak oltatlanok, mint oltottak, ám konkrét adatokat nem árult el a miniszter.

Gulyás arra a kérdésre, hogy mennyi lesz a gyermeket nevelők adóvisszatérítésének a plafonja, azt mondta, ezt a KSH 2020. decemberi adata szerint döntik el. Ennek értelmében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók fizetésének 12-szerese lesz, tehát akár közel 450 ezer forintot kaphatnának vissza az érintettek.

Hamarosan Magyarországra látogat majd Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának küldöttsége, velük viszont nem találkozik majd Orbán Viktor. Gulyás ennek miértjére azt válaszolta, hogy a miniszterelnöki munka komoly munka, a bizottsággal való találkozás viszont nem az.

Gulyás azt is elmondta, hogy aláírta a Stop Gyurcsány, Stop Karácsony petíciót, Bicskén. A petíciótól azt várják, hogy ne térhessen vissza a Gyurcsány kormány, figyelemfelhívásként tekintenek rá. Arra a kérdésre, hogy a petíciónak ki a címzettje, azt válaszolta, hogy a magyar baloldal. Az viszont technikai kérdés, hogy ezeket az aláírásokat átadják-e.

Októberre készülhet majd el az a statisztika, amivel azt vizsgálják, hogy miért volt magasabb a magyarok halálozási rátája a koronavírus járványa alatt.

Arra a kérdésre, hogy megnézi-e majd az Elkxrtuk című filmet, Gulyás azt válaszolta, hogy igen. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egyébként liberális cenzúrával kell szembe néznie a filmnek. Az ellenzéki előválasztáson sem Gulyás, sem Szentkirályi nem vett részt.

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere meglátogatta Gulyást,

a miniszter és a polgármester a győri kulturális negyed felépítéséről beszéltek. Gulyás elmondta, hogy ő már ismeri a koncepciót, de a kormány még nem tárgyalta. A miniszter szerint egy grandiózus és a jövőbe mutató elképzelésről van szó, de ennek költségeit egyelőre nem tudják felmérni. Az elképzelést viszont jó tervnek tartja, hiszen olyan területet hasznosítana Győr, ami közel van a belvároshoz, de jelenleg borzasztó állapotban van. Arra a kérdésre, hogy mikor kerülhet az elképzelés a kormány asztalára, Gulyás azt mondta, belátható időn belül foglalkoznak majd vele. Ilyenkor először a koncepció elkészítésére kell forrást adnia a kormánynak, ami egy ekkora beruházásnál már milliárdos forrás. Ezután kezdődhet el majd a tervezés, de Gulyás szerint még Győr tervei alapján is egy 5-10 éves projektről beszélünk.

A veszélyhelyzet meghosszabbítása Gulyás szerint indokolt volt, hiszen a rendkívüli jogrend biztosítja a kormány számára, hogy akcióképesek legyenek. 

Kérdésként felmerült, hogy kezd-e valamit azzal a kormány, hogy még ugyan nincs kampányidőszak, a kampány viszont megindult már mindkét térfélen. Gulyás erre azt válaszolta, hogy néhány hónappal az országgyűlési választások előtt ebbe már nem akarnak belenyúlni, mivel rengeteg új kérdéssel kell foglalkozni. A miniszter példaként hozta fel, hogy ma már a közösségi médiában is folyik a kampány, és olyanok is kiveszik ebből a részüket, akik még nem képviselők. Ezzel jogilag kellene foglalkozni, de ezt nem lenne egyszerű rövid időn belül szabályozni.

Az óraátállítás jelenleg nincs napirenden, Gulyás viszont azon a véleményen van, hogy ha meg kell szüntetni egy időzónát, akkor a télit kell. 

A kormány nemrég 200 millió forinttal támogatta meg Sé óvodájának építését. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért tartották fontosnak egy 1 200 lakosú kistelepülés ekkora mértékű támogatását, Gulyás azt mondta, miniszteri keretből érkezett a támogatás, Hende Csaba (Fidesz-KNDP) kereste meg a minisztert ezzel. Vas megyében több óvodafelújítás zajlik, a séi viszont forráshiányában nem tudott elindulni. 

Gulyást a 444 újságírója arról kérdezte, hogy mit szól ahhoz, hogy a közmédia stúdióiban nem jelenik meg ellenzéki politikus, miközben olyan cikkek jelennek meg, amelyek elfogultak az ellenzékiekkel szemben. A miniszter erre azt mondta, hogy focimeccsen kívül nem néz tévét.

Egyelőre nem tervezik a kötelező maszkhasználat előírását az iskolákban, de a jövőben előfordulhat, attól függően, hogy miként alakul a negyedik hullám. Még arról sem döntöttek, hogy hosszabbítják-e a műszakik érvényességét.

Szóba került az autópálya-koncesszió is, a Telex arra kérdezett rá, hogy meghívásos alapon, vagy valamilyen szűrés után kerültek-e ki a jelentkezők. Gulyás nem tud arról, hogy lett volna ilyen szűrő, a miniszter azt is elmondta, hogy még ajánlatok sincsenek. A miniszter szerint azonban jó szerződést kell kötni, hiszen az állam forrásai is végesek.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.