Greta Thunberget választotta az év emberének a Time magazin

ugytudjuk.hu 2019-12-11 15:50:00
A 16 éves aktivista ezzel a legfiatalabb ember, aki megkapta a címet.

A mindössze 16 éves Greta Thunberget nevezte ki a Time magazin az év emberének. A lány ezzel a világ legfiatalabb embere, aki elnyerte ezt a címet.

A svéd lányra akkor kezdtek el felfigyelni az emberek, amikor bevallotta, hogy gyakran lóg az iskolából azért, hogy a klímakatasztrófa ellen tüntessen. Idén vált a természetvédők egyik legerősebb hangjává, rengeteg diáktársát inspirálta arra világszerte, hogy aktívan kiálljanak a környezetvédelem ellen.

A Time főszerkesztője, Edward Felsenthal szerint pont emiatt lett ő az év arca, hiszen Thunberg a megtestesítője a mai, környezettudatos generációnak. Felsenthal szerint megdöbbentő, hogy Greta 14 hónapja még csak házi készítésű transzparensekkel demonstrált a svéd parlament előtt, szeptemberben pedig már az Egyesült Nemzetek előtt szólalt fel, majd jól be is olvasott a világ vezetőinek azért, mert zsebre tett kézzel nézik, ahogy pusztul a bolygó. 

Thunberg egyébként nem csak prédikálja a környezettudatosságot, az ENSZ gyűlésére például egy vitorlással érkezett, ami ugyan hosszabb ideig tartott, mint egy repülőút, de kevésbé szennyezte a környezetet. A 16 éves svéd lányt nem először éri ekkora megtiszteltetés, márciusban már a Nobel-békedíjra is nevezték. 

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.