Gaál Bálintot azzal az utasítással küldte pályára edzője, hogy rúgjon gólt

ugytudjuk.hu 2019-04-15 20:50:00
Ő ezt teljesítette is.

A Szombathelyi Haladás az előző fordulóban az MTK-t fogadta, és küzdelmes meccsen végül megszerezte a három pontot. A gólszerző, Gaál Bálint a 72. percben váltotta Galin Ivanovot, utána háromszor is veszélyeztette a vendégek kapuját. Az első kettő lehetőség kimaradt, viszont a 85. percben Funsho indításával egyedül kilépett, majd 16 méterről kilőtte a bal sarkot.

- Horváth Ferenc azzal az utasítással küldött pályára, hogy rúgjak egy gólt - mondta Gaál Bálint a klubhonlapnak. - Ne csak helyzetbe kerüljek, hanem rúgjam is - úgy érzem, ezt maradéktalanul sikerült is teljesítenem. A gólom? A középpálya közepén Funsho megharcolt egy labdáért, maga elé vette. Éreztem, hogy a védők igen lassan jönnek hátrafelé, próbáltam lendületből beindulni. Innentől csak Funhón és passzán múlt, hogy sikerült helyzetbe kerülnöm. Vittem a labdát, szemben voltam a kapussal, úgy döntöttem nem tolom tovább, a kapus bal kezéhez akartam rúgni, félmagasan - sikerült. Utána remek érzés volt együtt ünnepelni a társakkal, mindig jó gólt rúgni, győztes találatot meg pláne.

Gaál Bálint gólja a Szombathelyi Haladás - MTK Budapest mérkőzésen

2019.04.13. OTP Bank Liga, 28. forduló Szombathelyi Haladás - MTK Budapest | 1-0 | (1-0) | Gaál Bálint gólja Iratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9It Kövess minket itt is:: Facebook: https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg Instagram: https://www.instagram.com/mlsztv/ Twitter: https://twitter.com/mlszhivatalos Web: https://www.mlsz.hu/

Gaál beszélt arról is, hogy mire számít a folytatásban.

- Ami a meccset illeti, az első félidőben három góllal kellett volna vezetnünk, szünet után egy 15-20 percig jobban futballozott az MTK - folytatta a támadó. - Amikor én beszálltam, úgy éreztem, hogy az MTK akkorra kicsit tompább lett, úgy éreztem, hogy ezt a meccset meg tudjuk nyerni. Rajtam kívül Reagy Ofosu is frissen szállt be, szépen meghúzta néhányszor a bal szélt - maximálisan bíztam bent, hogy valahogy begyötrünk egy gólt.

A folytatás? Dolgozunk tovább, nem nézzük hány pontra vannak előttünk a csapatok, megpróbálunk minden meccset megnyerni, akkor biztos vagyok bene, hogy el tudjuk érni a célunkat.

Szólj hozzá!

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.