Kikapott a Fradi a Juventustól

Papp László Tamás 2020-11-24 23:01:00
A torinói Allianz Stadionban látták vendégül a Ferencvárost.

Az előző három mérkőzéshez hasonlóan három támadóval, Olekszandr Zubkovval, Myrto Uzunival és Tokmac Nguennel kezdett a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.A rivális Juventusban ismét helyet kapott az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo, mellette pedig a kezdőcsapatba közel egy hónap után visszatért Paulo Dybala szerepelt a csatársorban.
A torinói Allianz Stadionban 21 órakor zárt kapuk mögött kezdődő Juventus-Ferencváros összecsapást, amelyen a német Daniel Siebert fújja majd a sípot, az M4 Sport élőben közvetítette – írta az MTI.

A Ferencváros végül kikapott 2-1-re a Juventustól.

Juventus-Ferencvárosi TC 2-1

A végig bátran futballozó Ferencváros Myrto Uzuni találatával szerzett vezetést a 19. percben, így a magyar csapat eddig minden BL-csoportmérkőzésén legalább egyszer eredményes volt. Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo a 35. percben egyenlített, a Zebrák győztes gólját pedig a csereként beálló Alvaro Morata fejelte a 92. percben – jelentette az MTI tudósítója.

A kezdőcsapatok:

Juventus:
Szczesny - Cuadrado, Danilo, De Ligt, Sandro - McKennie, Betancur, Arthur, Bernardeschi - Dybala, Ronaldo

Ferencváros:
Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Frimpong, Dvali, Heister - Sigér, Somalia - Zubkov, Uzuni, Nguen

Gólszerzők: Uzuni M. (19') C. Ronaldo (35') Morata (90 + 1')

A torinóiak a kapott gól után magasabb fokozatra kapcsoltak, beszorították a mieinket, akik viszont rendre jól helyezkedtek.A hazai nyomásra a Fradi villámgyors kontratámadásokkal válaszolt: fél óra játék után Lovrencsics tanári módon ugratta ki Zubkovot, aki észrevette a középen érkező Tokmacot, de a védőknek sikerült közbeszúrniuk. Másodpercekkel később Dvali passzkísérletét kapcsolta le Cuadrado, a kolumbiai pedig pont úgy nyúlt bele a labdába, hogy az jó volt Dybalának, aki kiugratta Ronaldót, a portugál azonban lesen volt.

A 34. percben ismét az ötszörös aranylabdás volt főszerepben: 24 méterről ballal lőtt a Fradi kapujába (1-1).A Juventus folyamatosan nyomás alatt tartotta védelmünket, de jobbról és a balról beívelt labdákat rendre sikerült eltakarítani.  92. percben egy jobboldali beadást követően Morata fejelt a kapuba, ezzel eldöntve a találkozót és a három pont sorsát (2-1) – értékeltek a Ferencváros honlapján, ahol részletes közvetítés is olvasható.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.