Fordított és ezzel hozta a Valcea elleni BL meccset a Győr

Farkas Bazsi 2020-10-17 19:29:00
Hengereltek a csajok a második félidőben.

Győri Audi ETO - SCM Ramnici Valcea 38-31 (15-17)


Audi Aréna Győr

A győriek a BL-ben rekordot jelentő 42 mérkőzésből álló veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek, ami 2018 januárja óta tart.

A hazaiak keretéből ezúttal Puhalák Szidónia és Laura Glauser hiányzott.

A vendégek kezdtek jobban, a győriektől csak egyenlítésre futotta, de a 19. percben már négy találattal vezetett a pontosabban támadó, hatékonyabban védekező, és mezőnyben kevesebbet hibázó Valcea, ezért Danyi Gábor időt kért. Ezután Silje Solberg védéseire alapozva Estelle Nze Minko irányításával felzárkózott az ETO, ám korábbi játékosai, az egyaránt BL-győztes Mireya González Álvarez és Asma Elghaoui góljaival a szünetig két találatot megtartott az előnyéből a román együttes.

A 34. percben vezetett először a Győr, amely rendkívül lendületesen kezdte a második félidőt, hat és fél perc alatt nyolcszor volt eredményes. Hármasával-négyesével szerezték góljaikat a házigazdák, ennek köszönhetően az 51. percben már tíz volt a különbség. A hajrában a vendégek némileg csökkentették hátrányukat, ám a győriek ellentétes félidők után így is fölényes győzelmet arattak.

A két csapat 17. alkalommal játszott egymással, hat román siker és egy döntetlen mellett ez volt a tizedik győri győzelem.

A mezőny legeredményesebb játékosa Nze Minko volt tíz góllal, Lukács Viktória, illetve a túloldalon Mireya González nyolcszor talált be.

Az egy győzelemmel és egy vereséggel rendelkező Ferencváros vasárnap a román CSM Bucuresti vendége lesz, a három sikerrel és két döntetlennel álló Győr pedig egy hét múlva a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.