Jó fizetés és politikai elhivatottság – leginkább ez motiválja a kormánypárti médiában dolgozó fiatalokat. Legalábbis azokat, akik hisznek a Fidesz politikájában; számukra teljesen természetes, hogy az újságíró kiszolgálja a kormány érdekeit. A kevésbé elkötelezettek próbálják korrekten végezni a munkájukat, már amennyire a politikai elvárások ezt megengedik. Viszont nekik is meg kell küzdeniük azzal, hogy a másik oldal következetesen propagandistának nevezi a kormánypárti újságírókat, egy lapon említve őket a lejárató cikkek íróival. Négy fiatal újságíró mesélte el az Abcúgnak, hogyan néz ki belülről a fideszes média.
Eddig is sok mindent lehetett tudni a kormánypárti média működéséről: mennyi pénz áramlik állami hirdetések formájában a kormányközeli újságokhoz, hogyan irányítják központilag a propaganda anyagok előállítását, hogyan közvetíti a kormány üzeneteit a bulvársajtó.
Arról azonban kevés információnk van, hogy mi motiválja azokat a fiatalokat, akik a fideszes sajtóban dolgoznak. Cikkünkben négy újságíróval beszélgettünk, akik a kormánypárti médiában dolgoztak vagy dolgoznak jelenleg is. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan tekintenek a saját munkájukra, illetve hogyan élik meg, hogy a kormánnyal szemben kritikus újságok rendszeresen propagandistaként hivatkoznak rájuk. (Kérésükre interjúalanyaink álnéven szerepelnek cikkünkben.)
- Petra konzervatív családból jött, régóta Fidesz-szimpatizáns, aktív tagja a Fidelitas egyik budapesti csoportjának. Az egyik kormánypárti online újságnál készített fiataloknak szóló anyagokat.
- Kata tanulmányai miatt kezdett el érdeklődni a politikai újságírás iránt, több éves szakmai gyakorlattal került az egyik kormánypárti újsághoz. Nem tartja magát propagandistának, igyekszik korrekten végezni a munkáját.
- Izabella számára egy egyetemi blogtól vezetett az út egy kormánypárti nyomtatott lap szerkesztőségébe. Elképzelhetetlennek tartja, hogy ne egy jobboldali újságnak írjon.
- Gabi a körülmények ellenére valódi újságírást szeretne művelni a propaganda-csatornává silányult munkahelyén. Kérdés, hogy meddig bírja a folyamatos politikai nyomást.
Úgy mondhatom el a kormány üzenetét, hogy mások is higgyenek benne
Petrát ismerőse ajánlotta be az egyik kormánypárti online újság szerkesztőségéhez. Előtte sosem foglalkozott újságírással, de ez nem volt probléma: inkább az elhivatottság és a jó stílus számított. A legtöbb fiatal, akit ismer, ugyanígy került be a fideszes médiába.
“Vonzott a lehetőség, hogy úgy mondhatom el a kormány üzenetét, hogy az fogyasztható legyen a fiatalok számára, ők is higgyenek benne. Nehéz valami mellett kiállni, mindig könnyebb kritizálni, kiforgatni az intézkedéseket”.
Egyre több fiatal dolgozik a kormánymédiában, hozzá hasonlóan őket is az motiválja, hogy ők lehetnek az új jobboldali véleményvezérek, mivel a kormánypárti oldalon jelenleg nincs elég jó újságíró, publicista. Miközben még mindig az ellenzékinek vagy balliberálisnak titulált újságokat olvassák a legtöbben, véli Petra. Politikai beállítottsága miatt sem állt tőle távol, hogy a fideszes médiában dolgozzon. Tetszett neki, hogy tagja lett egy összetartó közösségnek, ahol mindenki ismer mindenkit. “A bajtársiasság nagyon erős ezen az oldalon.” Emiatt a pénz kevésbé játszott szerepet a döntésében, azok alapján, amit látott, nem tartja igaznak, hogy mindenki jól keres a kormánymédiában, sok függ attól, ki melyik újságnál dolgozik. “Az elhivatottság az elsődleges, nem a pénz. Én sem azért csináltam.”
Más utat járt be Kata, aki tanulmányai miatt kezdett el érdeklődni a politikai újságírás iránt. Szakmai gyakorlatát olyan újságnál végezte, ami illett a világnézetéhez, így került az egyik konzervatív laphoz. Utána egy ideig teljesen más területen dolgozott, de hiányzott neki, hogy valami értelmeset csináljon. Ekkor keresték meg az egyik kormánypárti újságtól, és bár először visszautasította az ajánlatot, végül beadta a derekát. Mint elmondta, jól esett neki, hogy hívták, és pályakezdőként is kapóra jött a munkalehetőség. Főleg, hogy a fizetés sem volt rossz; kezdőként 250-300 ezer forintot keresett. Akárcsak Petra, ő is úgy látja, hogy egyre több fiatal dolgozik a kormánymédiában, sokan rögtön az egyetem befejezése után kerültek be. Szerinte számukra ez azért éri meg, mert ott is tudnak értékes újságírói munkát végezni, csak a hozzáállásukon múlik.
Gabi rögtön a médiaszak elvégzése után kezdett el dolgozni az egyik kormánypárti tévécsatornánál. A fiatal egyetemista tudatosan készült az újságírói pályára. “Megragadtam egy lehetőséget” – fogalmazott, majd hozzátette: annak ellenére, hogy tudta, a csatornánál folyó munka már messze áll az újságírás médiaszakon megtanult alapelveitől. Vele együtt több más fiatal, pályakezdő újságíró került még be a szerkesztőségbe.
Most azt gondolja, ha friss diplomásként adódott volna rá lehetőség, lehet, hogy ma valamelyik kormánykritikus, független médiumnál dolgozna. Nézelődött is az Index vagy a HVG környékén, de úgy gondolta, személyes ismeretség nélkül, szervezett, fizetett gyakornoki programok hiányában esélye se lenne bekerülni és megragadni valamelyik szerkesztőségben.
Több százezres fizetéssel várják a pályakezdőket
Izabella szintén pályakezdőként került a kormányközeli sajtóhoz. Eredetileg nem újságírónak készült. Az egyetemen – ahol nemzetközi tanulmányok szakon tanult – egy külpolitikai témájú blogon jelentek meg első írásai. Ott csak a szerkesztők voltak tapasztalt újságírók: egyikük, épp egy “liberális” újságíró ajánlotta őt egy kollégája figyelmébe, aki az egyik kormányközeli lapnál indított épp külpolitika rovatot.
A lány hamar az első állásinterjúján találta magát. “Még az interjúm előtt elolvastam a leendő főnökeim pár cikkét, és hanyatt dőltem, hogy úristen, ezek milyen jó publicisták!” – emlékezett vissza. Ahogy fogalmazott: “inkább pragmatikusnak” tartja magát, mint jobboldalinak, de nem tudta volna elképzelni, hogy ne jobboldali sajtónál dolgozzon. Miközben a “nagy öregek” mellett főleg 30-40-es újságírók dolgoznak a szerkesztőségben, Izabella jópár fiatal, pályakezdő újságírót lát maga körül. Köztük gyakornokokat, akik – a szakmában egyáltalán nem általános módon – kezdettől fogva honoráriumot is kapnak a lapban megjelent cikkeikért.
Ami azonban Izabellának nagyon imponál, az nem is a nettó 300 ezer forint körüli fizetés, hanem a gyors szakmai előrelépés: ötéves újságírói tapasztalattal a háta mögött már szerkeszt. Emellett külpolitikával foglalkozó újságíróként fontos neki, hogy gond nélkül kijuthat olyan fontos eseményekre, mint a Brexit referendum vagy a katalán függetlenségi népszavazás. “Jól meg kell indokolnom, miért fontos kiutaznom, de biztosan lesz rá lehetőségem.”
Nem kérdezek bele olyanba, amiről tudom, hogy nem kéne
Kata pontosan tisztában volt azzal, hogy mit jelent kormánypárti újságnál dolgozni, de amennyire a keretek engedték, igyekezett objektíven állni a témáihoz; kivonta magát az álhírek és a lejárató anyagok gyártásából. Elsősorban pártpolitikával foglalkozott, azon belül is a Fidesszel. Ebből voltak aztán konfliktusai; előfordult, hogy az egyik fideszes politikus olyasmit nyilatkozott neki egy interjúban, ami ellentmondott az akkori kormányzati kommunikációnak. Odáig fajult a helyzet, hogy a szerkesztők leültek vele beszélni, mert azt látták, hogy nincs minden rendben a munkamoráljával. Végül egy másik kormánypárti újságnál kötött ki, ahol azt ígérték neki, hogy szabadabban végezheti a munkáját.
“Nem kérdezek bele olyanba, amiről tudom, hogy nem kéne. Mészáros Lőrinc ügyeire például egy interjúban sem fogok rákérdezni. Igen, ez bizonyos szempontból öncenzúra. Teljes mértékben kormánypárti újságíró vagyok, nem állítom magamról, hogy próbálom megvívni a szabadságharcomat.”
Gabi is próbál a lehetőségekhez mérten minél kiegyensúlyozott riportokat készíteni. Ezért is élesen megkülönbözteti magát azoktól a kollégáktól, akiket az évek során “politikai propagandistákká” képeztek a szerkesztőségben. “Voltak fiatalok, köztük olyanok, akiket ugyanakkor vettek fel, mint engem, akik más utat választottak. Én eleve nem érdeklődtem a belpolitika iránt, de akinek ilyen affinitása volt, azt már az elején próbálták terelgetni, hogy mit hogy írjon meg.” Ha kellett, egy darabig a főszerkesztő bábáskodott a szöveg felett. A többiek pedig, akiket Gabihoz hasonlóan zavart a politikai befolyás a szerkesztőségben, előbb-utóbb kiégtek és kiléptek.
“Nekem sincs már itt sokáig maradásom” – mondta Gabi, majd hozzátette: inkább már a lázadás a célja. Szerinte minél több kritikus, valódi újságíró ül egy szerkesztőségben, a szerkesztőknek annál többször kell szembesülniük vele, hogy milyen gépezet részei.
“Kicsit jó érzés néha provokálni a szerkesztőket. Benne hagyni az anyagban olyan tényeket vagy véleményeket, amiket tudom, hogy kivesznek, csak azért, hogy érezzék: van más megközelítés és ők most azt elnyomják.”
Mi hiszünk a Soros-tervben
Petra nem tartja összeférhetetlennek, hogy Fidelitas-aktivistaként újságírással foglalkozzon. “Miért ne vihetnéd be, hogy szimpatizálsz a kormánnyal egy olyan sajtóorgánumba, ahol tudod, hogy mi az üzenet?” Szerkesztője sokszor belenyúlt a szövegeibe, de mivel alapvetően egyetért a kormány politikájával, ezért ebből nem volt probléma. Ezért tévednek, akik azt hiszik, hogy a kormánypárti sajtómunkásoknak folyamatosan hazudniuk kell, mondta. “Mi hiszünk abban, amit írunk. Hiszek például a Soros-tervben, különben nem dolgoztam volna ennél az újságnál.”
Egyébként sem létezik már olyan, hogy független újságírás, a narratívamesélés átvette a tényszerűen tálalt hírek helyét, magyarázta. Azt pedig az újságírás velejárójának tartja, hogy időnként helyreigazításra kötelezik az újságot. Ezért nincs semmi különös abban, hogy 2018-ban összesen 109-ben perben marasztalta el a bíróság a propaganda sajtót. “Sosem kaptam olyan utasítást, hogy írjam meg, hogy Vona Gábor meleg. Ez nem az én stílusom ”- tette hozzá.
Petrához hasonlóan Izabella is teljesen természetesnek veszi, hogy a sajtótermékek politikai oldalak, sőt pártok kommunikációs csatornái. Ahogyan egy kormánypárti médium “a kormányzat politikai kommunikációját jeleníti meg”, úgy az “ellenzéki sajtó” is az ellenzék szócsöve. A lánynak ez az igazodási pont, ebben a keretben végzi a munkáját, viszont kikéri magának, ha bárki propagandistának nevezi. “Én soha nem éreztem, hogy megkötnék a kezem, politikai megfontolásból eredő kritikát még soha nem kaptam a szerkesztőmtől” – jelentette ki.
Ugye tudod, hogy ezért téged egyszer még felelősségre fognak vonni?
A kormánykritikus sajtóban következetesen propagandistaként hivatkoznak a kormánymédiában dolgozó újságírókra. Petra rosszul élte ezt meg, volt, hogy a kommentekben Fidesz-bérencnek nevezték az olvasók. Barátaitól is sokszor megkapta, hogy elvakult és nettó propaganda, amit csinál. Mindez annyira megviselte érzelmileg, hogy alig néhány hónap után otthagyta az újságot. “Utálom, ha egy cikkben azt emelik ki, hogy „kormánylap” az adott újság, de ez visszafelé is igaz, ha például azt írjuk, hogy a Soros-blog. Ezektől kiráz a hideg” – mondta Kata. Az is nehéz neki, hogy egy kalap alá veszik azokkal a sajtómunkásokkal, akik lejárató anyagokat írnak. “Ez a része nagyon gáz, de úgy vagyok ezzel, hogy inkább kizárom, mert jó ideig nem lesz ebben változás.” Családja elfogadta, hogy a kormánypárti sajtóban dolgozik, ebből sosem volt vitájuk, inkább a politikai nyomás miatt féltették.
Nem tudja, meddig akar még a kormánypárti sajtóban dolgozni; szereti a munkáját, próbál örömet találni az újságírásban, de tudja, hogy a közelgő választások és a kampány miatt nem lesz könnyű az idei év sem. Ha viszont újra előáll egy hasonló helyzet, mint az előző munkahelyén, akkor végleg abbahagyná az újságírást. Úgy látja, hogy a kormánykritikus sajtóban nem tudna elhelyezkedni. “Lehúztam annyi évet a kormánypárti sajtóban, hogy nem is lenne ott helyem. Lehet, hogy szabadabban dolgozhatnak, de azt is gondolom, hogy ezek az újságok is azt csinálják, mint amit mi, csak fordítva.” Ennek ellenére Kata szerint lehet, hogy igaza volt Varga Istvánnak, a fideszes médiatermékeket tömörítő Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnökének, aki egy interjúban arról beszélt, hogy “igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok.”
“Ha új emberekkel ismerkedek meg, mindig késztetést érzek, hogy magyarázkodni kezdjek a munkahelyemmel kapcsolatban.” – mesélte Gabi. A barátaival is próbálta megértetni, hogy “igen, tudom, a csatorna szar, de én nem csinálok szart benne, ismertek”. A mérleg másik oldalán viszont ott vannak a családtagjai, főleg az idősebb rokonok, akik szemében a legnagyobb büszkeség, hogy Gabi megjelenik a tévében. “Nekik gyakorlatilag teljesen mindegy, mit történik ott.” Jó eséllyel ha egyszer eljön a tévétől, akkor a szakmát is otthagyja. Nehezen tudja elképzelni, hogy a független sajtóban kapjon munkát. Ott, ahol nem újságírókból, hanem munkahelyekből és pénzből van hiány.
Izabellát az elején nagyon zavarta, hogy munkájában és magánéletében is akarva, akaratlanul találkozik olyanokkal, akik nem tekintik újságírónak. Egy idő után jobbnak látta ezeket a megjegyzéseket elengedni a füle mellett.
“Volt olyan, hogy egy péntek esti sörözésen mellém került egy ismerős ismerőse, aki miután megtudta, hol dolgozom, visszakérdezett: “Ugye tudod, hogy ezért téged egyszer még felelősségre fognak vonni?” Erre mit mondhattam volna? Fiatal vagyok, érdekel a kortársaim véleménye, olvasom a kommenteket vagy az ellenzéki sajtó véleményét a munkánkról, de mostanra jutottam el oda, hogy le tudom szarni, amit mondanak.”
Szerzők: Mizsur András, Neuberger Eszter,
